Miután a Pizza Hut eladásai a második negyedévben csökkentek, a cég többek között innovatív marketinggel igyekszik ismét belopni magát a vásárlók szívébe. Néhányakéba már biztosan sikerült.

A Pizza Hut ResZAmes néven indított kampányt, amellyel az elhelyezkedni vágyókat célozta meg az őszi állásboom közepette. Legalábbis azokat, akik New York Cityben keresnek munkát, és bekerültek a szerencsés kiválasztottak közé.

Aki részt akart venni a szeptember 22-ig tartó kezdeményezésben, annyit kellett tennie, hogy a ResZAmes.com oldalon megadja az irodaház címét, ahová a pizzát küldeni szeretné, valamint egy formanyomtatvány segítségével feltölti az önéletrajzát. A cég ezután áttekintette a beküldött önéletrajzokat, és kiválasztott néhány szerencsést, akiknek rezüméjét pizzadobozon keresztül kézbesítette a kiválasztott munkáltatónak abból az előfeltevésből kiindulva, hogy a vezetőkhöz és HR-esekhez a gyomrukon keresztül vezet az út.

"Tudjuk, milyen nehéz munkát találni, különösen ebben a kulcsfontosságú felvételi időszakban, ezért segíteni akartunk álláskereső ügyfeleinknek, hogy kitűnhessenek a tömegből. Azt reméljük, hogy a Pizza Hut ikonikus pizzásdobozainak és az álláskeresők önéletrajzainak kombinálásával az önéletrajzok ugyanazt a kellemes izgalmat ébresztik, mint egy irodai pizza, és segítünk a jelentkezőnek abban, hogy maradandó benyomást keltsen. Ki hagyhatna figyelmen kívül egy önéletrajzot, ha azt finom pizzaként szállítják?” - mondta a Pizza Hut marketingigazgatója, Melissa Friebe.

Pizzaasztal költözéshez

Az utóbbi időben nem ez volt a Pizza Hut egyetlen, pizzásdobozra épülő innovatív kampánya. Augusztus 27-én, a moving day-re, vagyis beköltözési napra időzítve olyan dobozzal álltak elő, amelyet kisasztallá lehetett alakítani, hogy senkinek ne kelljen a padlón enni addig se, amíg nem érkeznek meg a bútorok. Augusztus utolsó hete hagyományosan az az időszak, amikor a legtöbb egyetemista beköltözik a kollégiumba vagy az új albérletbe, és mint a cég a közleményében írja, tízből kilenc amerikai rendel pizzát a költözködés idején. A pizzarendelők 79 százaléka pedig azt is bevallotta, hogy a padlón terít meg ilyenkor. A Moving Box Table viszont ezt a problémát orvosolandó néhány egyszerű lépésben masszív alapra kihajtogatható, és a költözésre három legnépszerűbb amerikai városban, Dallasban, Charlotte-ban és Orlandóban lehetett kapni.

 A tartalom mint fizetőeszköz

Szintén augusztusban a cég az Egyesült Arab Emírségekben is igyekezett felhívni magára a figyelmet, mint az ország első pizzamárkája. A My Box menüelemért a felhasználók által generált TikTok tartalommal is lehetett fizetni. Aki kreatív, és valamely aktuális trendhez illeszkedő videót töltött fel a TikTokra a #YourTermsYourConditions hashtaggel, a My Box-szal a főszerepben, promóciós kódot kapott, amellyel ingyenes My Boxot igényelhetett a Pizza Hut alkalmazásában.

A promóció célja az volt, hogy miközben a cég díjazza a vásárlók kreativitását és pizzaszeretetét, kapcsolatba lépjen a Z-generációs közönségével. Azt szerették volna, ha nemcsak a híres influenszerek profitálnának a tartalomgyártás előnyeiből, hanem bárki. A cég szerint a felhasználók által generált tartalmak ösztönzése demokratizálja a digitális gazdaságot, amelyet az idők során a hírességek kezdtek uralni.

Címkék