A Meta az elmúlt három évben azon dolgozott, hogy a Messenger felhasználóit átterelje a Facebookra. Ennek elérése érdekében először megszüntették a számítógépes Messenger applikációkat, most pedig a messenger.com van soron.

Még decemberben a MediaFuture is beszámolt arról, hogy megszűnt a Facebook Messenger a számítógépeken – most pedig a cég újabb változásokat jelentett be.

Hivatalosan is megerősítették, hogy áprilistól megszűnik a messenger.com weboldal is. A jövőben a linket felkeresőket a facebook.com/messages felületére vezetik át – vagyis a Facebook rendszerén belül érhetik majd el az üzeneteiket. Fontos, hogy a változás nem érinti a telefonos – így az androidos és iOS-es – applikációkat, azok továbbra is változatlanul működnek majd.

A változás tehát leginkább azok számára fontos, akik számítógépen szeretnék elérni az üzeneteiket, miközben nincsen Facebook, csak Messenger fiókjuk. Ebben az esetben ugyanis kénytelenek kizárólag a telefonos applikációkra hagyatkozni – vagy egy valódi Facebook profilt létrehozni.

A Messenger 2011-ben jött létre, mint különálló applikáció, azonban 2023 óta a Meta változtatott működési elvén, és próbálja a számítógépek esetében visszaintegrálni a felhasználókat a Facebookra. Ennek az lehet az oka, hogy telefonon a legtöbben a messenger felületét használják üzenetek küldésére, valamint rendszeresen használják a Facebook applikációt is. Azonban a számítógép esetében feleslegesnek tűnhet a két felület, hiszen a Facebookba integrálva van külön "Chatek" funkció.

Ezzel együtt az is fontos, hogy a Messenger felhasználókat így arra ösztönzik, hogy hozzanak létre Facebook fiókot, ami fontos lehet a folyamatos felhasználó-versenyben – nem mellesleg a Facebook hirdetések lényegesen több bevételt termelnek, mint a kizárólag Messengeren megjelenítettek.