A 2025-ös Cannes Lions-on jelentette be a Netflix, hogy idén két olyan házat nyit, ahol a látogatók a kedvenc sorozataik ihlette szobákban bolyonghatnak, nagyjából 9300 négyzetméteres területen.
A korábbi hírek igaznak bizonyultak, az egyik helyszín a philadelphiai King of Prussia plázánál, míg a másik a dallasi Galleria Dallasnál lesz. Most bejelentettek egy további helyszínt is, amely Las Vegasban, a BLVD plázánál nyit majd meg, viszont csak 2027-ben. A Netflix házakban a streaming legismertebb sorozatainak jelenetei, karakterei és tárgyai bukkanak fel, mint a Wednesday, a Stranger Things, a Squid Game és a One Piece.

A Philadelphiában található létesítményben a One Piece világából ismert jelenetekbe csöppenhetnek bele a látogatók, de a Wednesday érzés sem maradhat ki, hiszen a létesítmény jelentős részén egy egybefüggő jelenet kapott helyet a sorozat legelső epizódjából. Az immerzív élményszobákban különböző játékokon keresztül élhetjük bele magunkat az egyes sorozatok szereplőinek helyébe – olykor tárgyakat, személyeket kell keresni, máskor a ránk leselkedő gonoszok elől menekülni. A sorozatos szobák mellett még helyet kapott egy moziszoba, egy VR élményszoba, egy minigolf-pálya, egy ajándékbolt és egy Netflix Bites nevű büfé is a házban.

A Dallasban található létesítmény a Squid Game tematikájára épít, az élményközpontban az első évadból ismerős feladatok és helyszínek tűnnek fel, ahol a látogatók is részt vehetnek a játékban. A sorozatos szobák másik fele a Stranger Things világába repíti a résztvevőket, ahol személyeket kell keresni, még mielőtt a sötétből előbukkanó gonosz találná meg a játékosokat. Ebben a létesítményben szintén helyet kapott egy ajándékbolt, egy Netflix Bites, valamint egy Netflix RePLAY nevű szoba, ahol különböző játékokat lehet játszani.
A 2027-ben megnyíló las vegas-i Netflix élményközpontról még nem tudni, hogy pontosan milyen sorozatokra épít, de könnyen lehet, hogy majd aktuális, addig megjelenő, közönségkedvenc szériák helyszínei lesznek.