A Szezám utca már megjelent és jövőbeni részeinek közvetítési jogait is megszerezte a Netflix. A streamingszolgáltató a HBO-tól veszi át a stafétát, ők 2024-ben mondtak le a szerződéshosszabbításról. A HBO hosszú távú terve, hogy a csatornát és a streamingfelületet egy inkább felnőttek számára szóló csatornává tegye, azonban a Szezám utca eddig megjelent részeit még vissza lehet nézni, egészen 2027-ig, amikor a sorozat kikerül a kínálatból.
Az új részek nemcsak a Netflixen jelennek majd meg, hanem a PBS-en is, hiszenanon-profit csatorna 55 év után újra szerződést hosszabbít.
Szentül hiszem, hogy a gyermekeknek szóló edukációs műsoraink az amerikai népnek nyújtott szolgáltatásunk egyik legfontosabb része, és a "Szezám utca" több mint fél évszázada szerves részét képezi ennek a kritikus fontosságú munkának. Büszkék vagyunk arra, hogy folytatjuk partnerségünket, amelynek célja, hogy az elkövetkező években mélyreható hatást gyakoroljunk a gyermekek életére
– mondta Paula Kerger, a PBS elnök-vezérigazgatója.
Az 56. évaddal azonban más változások is jönnek, ugyanis egyetlen 11 perces, karakter-központú történet lesz minden epizód, hasonlóan a Bluey című gyerekeknek készült műsorhoz. Emellett pedig visszatérnek olyan közönségkedvencek is, mint az Elmo világa és a Sütiszörny ínyencautója.
A Netflix nem véletlen fiatalít a tartalmai terén, hiszen teljes nézettségének 15 százalékát a gyermekek és családok kategóriába sorolt műsorok teszik ki.