Közzétette a PREXA (PR Excellence Awards) shortlist-jét a Magyar PR Szövetség. Összesen 40 döntőst választott ki a hazai szakemberekből álló előzsűri.

A kiválasztott pályázók a döntőben főzsűri előtt mutathatják be kampányaikat június 10-én a MOL Campuson, a nemzetközi kategóriában beérkezett pályamunkákat egy nemzetközi zsűri fogja értékelni. A zsűritagok a prezentációk után döntenek a nyertesekről, az eredményeket az MPRSZ június 26-án hirdeti ki. 

Prexa

2020-ban a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) akkori elnöksége úgy döntött, hogy megújítja a korábban Sándor Imre PR-Díjként ismert elismerését és új alapokra helyezi a díj arculatát, odaítélésének módját.

A pályázat célja, hogy megmérettetési lehetőséget adjon minden Magyarországon megvalósított PR-aktivitásnak és szigorúan szakmai, objektív szempontok szerint értékelje azokat. Az MPRSZ célja, hogy a legjobb gyakorlatok bemutatásával és díjazásával követendő példákat állítson a hazai kommunikációs szakma művelőinek. A PREXA iránytűként szolgál az olyan kommunikációs kampányok világában, ahol a bizalomépítés, a hitelesség, a hatékonyság és a stratégiai szemlélet a legfőbb szempontok.

A shortlist-re került pályamunkák listája és rövid leírása elérhető az MPRSZ honlapján.

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb cikkekről, vagy szívesen hozzászólna a posztokhoz, akkor kövesse a MediaFuture  Facebook és  LinkedIn oldalát is.  

(Borítókép: Getty Images)

Címkék