Mucsányi Marianna első éves egyetemistaként már parlamenti tudósítóként dolgozott, majd a nyomtatott sajtóban töltött évtized után következett a rádió és a kreatív produceri munka, utóbbinak köszönhetően olyan tudományos, ismeretterjesztő produkciók kialakítását irányította, mint például a Mindenki Akadémiája. A rádiós munkával párhuzamosan digitális lapok indításán is dolgozott, kulturális portáltól az Infostartig több fejlesztés kapcsolódik a nevéhez. Az ELTE BTK-án végzett, mint középiskolai tanár, tanult szociológiát, kommunikációt és pszichológiát.
Gyerekként mi szerettél volna lenni, ha nagy leszel?
Építész, állandóan városokat terveztem, modelleket építettem, de aztán még az általános iskolában találkoztam egy fantasztikus irodalmárral, Csetényi Anikóval, aki nemcsak tanár volt, hanem színházalapító, rendező, rádiójátékok szerzője is, ő mondta a szüleimnek, hogy figyeljenek erre a gyerekre, mert tehetségesen ír.
Miért ezt a szakmát választottad végül?
A „választás” szó jelentésében benne van a határozott döntés mozzanata, erről szó sem volt. Édesapám mindig azt mondta, hogy azért lettem újságíró, mert nem tudtam pályát választani. Ez eleinte sértett, de már jóideje azt gondolom, igaza volt. Amikor első éves egyetemistaként elkezdtem cikkeket írni, külsősként bedolgozni az akkori Magyar Nemzetbe, megtapasztaltam, hogy minden téma új lehetőség arra, hogy új szakmákba láthassak bele, legyen szó politikáról, kulturális újságírásról vagy tudományos témákról. A politika persze mindig is érdekelt, és a 90-es évek Magyarországán nem volt kérdés, hogy a belpolitika a legizgalmasabb, amivel egy újságíró foglalkozhat.
Ki vagy mi motivál a mindennapi munkádban?
Ma is mindenre kíváncsi vagyok, de leginkább az foglalkoztat, hogy mekkora szakadék tátong egy-egy téma médiareprezentációja és a valóság között. Ennek kiderítése olyan, mint a nyomozói munka, a nagy médiazajtól ugyanis ma már alig látod a valóságot. Ez mozgatott akkor is, amikor egy lelkes csapattal az első tudományos standup, a Mindenki Akadémiája formátumát dolgoztuk ki, vagy amikor a Metropolitan Egyetemen még a 2000-es évek második felében elindítottam az első álhírekről szóló kurzust, érdekes látni, hogy a technológia miatt, hogyan vált a fakenews a hétköznapok részévé.
Hogyan látod az iparág jövőjét húsz év múlva?
Egyelőre azt sem értjük pontosan, hogy mi történt velünk az elmúlt húsz évben! Amióta a pályán vagyok a technológiai változások folyamatosan újraírják a médiamunkások életét, az első interjúimat egy utcai telefonfülkében vettem fel, mert – bár Budapesten laktunk – nem volt otthon telefonunk, ma meg az AI implementációjával foglalkozunk. Fantasztikus időszak van mögöttünk, és azt hiszem, a következő húsz év sem lesz kevésbé izgalmas.
Milyen tanácsot adnál annak, aki a szakmában szeretne elhelyezkedni?
A hatalmas technológiai változások ellenére, az alapok nem változtak, csak annak javasolnám ezt a pályát, aki kíváncsi, sok minden érdekli, de azért van egy alapdiplomája, vagyis ért valamihez, és nem kilenctől ötig akar dolgozni.