Tartalomvezérelt médiapiaci szakember, aki nemzetközi környezetben épít üzletfejlesztési stratégiákat és együttműködéseket. Laczkó Endre, az Atmedia Csoport portfólió- és nemzetközi üzletfejlesztési igazgatója szerint a jövő médiájában nem az számít majd, ki melyik csatornán jelenik meg, hanem hogy ki képes különböző kultúrákat és közönségeket összekapcsolni. Azok lesznek igazán sikeresek, akik globálisan gondolkodnak, de lokálisan érzékenyek maradnak.

Gyerekként mi szerettél volna lenni, ha nagy leszel?

Fiatal koromban válogatott vizilabdázó szerettem volna lenni, de túl nagy és minőségi volt a konkurencia. Ezzel egy időben mindig rengeteg dolog érdekelt, de leginkább az, hogy minél többet lássak a világból és minél többféle emberrel találkozzam. Szerettem új helyzetekbe csöppenni, kipróbálni magam, és megfejteni, hogyan működnek a dolgok. Édesapám is rengeteget utazott a munkájából adódóan, így talán tőle ragadt rám ez a kíváncsiság és nyitottság.

Miért ezt a szakmát választottad?

Miután több területen is dolgoztam – mindig nemzetközi vállalatoknál –, kikristályosodott, hogy igazából tartalomfüggő vagyok, legyen az képi vagy zenei tartalom. Ez az én világom, itt érzem magam jól. Így kerültem a média világába, ami főleg azért fogott meg, mert amellett, hogy tartalmak között és körül mozgok, a média maga is folyamatosan mozgásban van, változik: új platformok, új piacok, új együttműködések születnek benne. Inspirál, hogy mindig alkalmazkodni kell, tanulni és előre gondolkodni. 2019-ben jöttem az Atmediához, és megtaláltam azt a közeget, ahol igazán otthon érzem magam, ahol hosszú távon is tudok építkezni.

Ki vagy mi inspirál a mindennapi munkádban?

A mindennapokban az motivál, amikor különböző emberek, ötletek és piacok találkoznak, és ebből valami új születik. Szeretem azt a fajta üzletfejlesztést, ami nemcsak a számokról szól, hanem stratégiáról, taktikáról, kommunikációról és hosszú távú együttműködésekről. Megtalálni az új területeket, piaci réseket, azokat elemezni, mérlegelni és végül ott új értéket teremteni szerintem nagy kihívás. A médiában a folyamatosan változó környezet ad igazán lendületet a munkámban nap mint nap.

Hogyan látod az iparág jövőjét húsz év múlva?

Húsz év múlva a médiában gyakorlatilag nem lesznek országhatárok: a tartalmak és márkák szabadon mozognak majd piacok és platformok között. A siker kulcsa nem az lesz, hogy ki melyik csatornán jelenik meg, hanem hogy ki képes különböző kultúrákat és közönségeket összekapcsolni. Azok a szereplők válnak igazán meghatározóvá, akik globálisan gondolkodnak, de lokálisan érzékenyek, és működő együttműködéseket tudnak építeni piacok, alkotók és közösségek között. A hangsúly a disztribúcióról a kapcsolódásra és a közösségépítésre helyeződik át.

Milyen tanácsot adnál annak, aki a szakmában szeretne elhelyezkedni?

Azt tanácsolnám, hogy legyenek kíváncsiak és értsék meg: a média alapvetően emberekről, kapcsolatokról szól, amelynek középpontja a storytelling, ami miatt mindig aktuális lesz, sokszínű, figyelemfelkeltő, korcsoportokon átívelő és végső soron eladható. Fontos a nyitottság a világra és a bátorság a komfortzóna elhagyásához. A média nemzetközi közeg, ahol gyakran azok jutnak előre, akik képesek gyorsan alkalmazkodni, új helyzetekben is magabiztosan mozogni, és tudatosan építik a kapcsolataikat. A szakmai tudás természetesen elengedhetetlen, de a kíváncsiság, a kulturális érzékenység és az együttműködési készség legalább ennyire meghatározó a hosszú távú siker szempontjából.