A féléves periodicitású kiadvány tematikus lapszámait gyűjtőknek szánják, ez is indokolja a közel 20 ezer forintos árat. Az alábbiakban megnézzük ennek analógiáján, hogy mennyire jó ötlet összeházasítani a sportot és a divatot az újságosstandokon.
Innonvatív víziónak szánják
386 oldalon, 16 féle címlappal jelent meg májusban a Players magazin első lapszáma, amelyhez most Dwayne Wade NBA-játékost igazolták le vendégszerkesztőnek. A féléves periodicitású kiadvány minden lapszáma ugyanis egy adott sportág köré fog szerveződni, ez most a kosárlabda – természetesen az egyik borítón Michael Jordan szivarozik így, de talán érdekesebb a kosárlabdás Giorgio Armanit választani a webshopból.
A kiadó közleménye szerint nemcsak print lapszámok lesznek elérhetők, hanem limitált kapszulakollekciók, különleges márkakollaborációk termékei, valamint sztársportolók és dizájnerek által jegyzett merchök is, de egyelőre még online magazint sem indítottak, csak az Instagram-csatornájuk elérhető – az „immerzív események” megrendezése is távlati cél lehet nyilvánvalóan.
A Playerst a készítők egy innovatív víziónak, egy „hibrid és bomlasztó” platformnak szánják, és az olvasók új generációjára lőnek vele.
Az alapító páros anya és fia, Carine Roitfeld (akinek karrierívébe a cikk végén adunk betekintést) a divatigazgatói, a korábban művészeti menedzserként és Mihalik Enikő topmodell expárjaként elhíresült Vladimir Restoin Roitfeld pedig a főszerkesztői feladatot vállalta a projektben.
Mindig is valami váratlant csináltam, 2004-ben először került például a Nike a francia VOGUE címlapjára. A Playersszel egy olyan teret hozunk létre, ahol a sport és a magasdivat ötvöződik olyan módon, ahogyan még sosem láttuk korábban
– nyilatkozta Roitfeld.
A neves divatszakember új tehetségeknek is szeretne teret adni a magazinban, legyen szó stylistokról, fotósokról vagy tervezőkről, akikkel korábban még nem dolgozott. A cél ezzel az lenne, hogy frissebb perspektívából mutassák be az iparágat és újrafogalmazzák azt, ahogy a márkák megjelennek egy magazinban. A Players arra a trendre ül rá, hogy a sztársportolók ma már igazi celebritások, múzsák és divatikonok is a saját jogukon, trendeket inspirálnak és divategyüttműködésekben vesznek részt. Véleményük szerint a divatirányzatok megszületése immár nemcsak a kifutókra korlátozódik, hanem a sportpályákkal, az öltözőkkel és az utcával is számolni kell, így a luxus és a sport fúzióját egy médiatermékben nagyon is relevánsnak tartják.
Van egy rés a piacon. Nincs olyan kiadvány, amely úgy képes történeteket elmesélni sportolókkal, ahogy látni szeretnénk őket
– mondta Restoin Roitfeld, aki jelenleg anyja cégének ügyvezetője és olyan projektek felett diszponál, mint a féléves CR Fashion Book és CR Men divatlapok, a CR Women éves naptár, a Carine Roitfeld parfümmárka és a CR Studio kreatív produkciós ügynökség.
Hanyatló piacon vetik meg a lábukat
Hogy 2025-ben van-e értelme (ráadásul egy ilyen drága, képhangsúlyos) nyomtatott magazint indítani, ez egy jó kérdés. A számokból ugyanis olybá tűnik, hogy ez az üzletág egy lefelé tartó spirálban van épp, a prémium print divatlapok és a sportmagazinok is egyre csak szűnnek meg, utóbbiak közül elég, ha csak a magyar sajtótermékekre – amilyen a FourFourTwo hazai kiadása, a Képes Sport vagy a Sport&Life – gondolunk. A divatlapok piacát pedig ritkuló periodicitás, kisebb nyomott és eladott példányszám, kevesebb oldalszám, leredukált létszámú szerkesztőségek, csökkentett produkciós büdzsék, valamint erősebb online jelenlét és nagyobb digitális invesztíció jellemzi.
Persze, egy pici kiadónál akár még pozitívba is kijöhet a matek, amennyiben a világhírű, a hirdetési büdzsék felelőseivel jó kapcsolatot ápoló tulajdonos érthetően tudja artikulálni, hogy az árból fakadóan a tehetősebb fogyasztókra lőnek,
az előállítási költséget optimalizálja azzal, hogy a gyűjtői limitált kiadás miatt kevesebb a példányszám, és a sok friss tehetség esetleg még ingyen is dolgozik.
Roitfeld provokatív szemlélete, továbbá a sztárvilágban értékes és kiterjedt kapcsolatrendszere is sokat lendíthet a vállalkozás sikerén, merthogy azért az ötlet nem a spanyolviasz feltalálásának esete, ezt lássuk be.
A francia L’Équipe sport napilap hosszú ideig kiadta prémium glossymagazinját, a Sport&Style-t, amelynek az akkori Ringier Magyarország gondozásában volt hazai mutációja is, amely azonban egy idő után a licensz visszaadásával ment tovább Sport&Life-ként, majd immár a Mediaworks égisze alatt meg is szűnt – nyilván nem véletlenül. Persze, mindig vannak új kísérletezők, tavaly a német Hubert Burda Media is indított egy ilyen márkakiterjesztést az InStyle-nak, az InStyle Sport félévente jelenik meg. Most a harmadik lapszám van a standokon, valószínűleg hosszú életet ennek a terméknek sem lehet jósolni.
A frivol „párizsi nő” ideáljának megtestesítője
Carine Roitfeld 18 évesen kezdett el modellkedni, majd rövidesen a francia ELLE-nél lett stylist és divatújságíró. A világhírű divatfotóssal, Mario Testinóval való megismerkedése áttörést jelentett a karrierjében, a páros együtt dolgozott az amerikai és a francia VOGUE-nak is, miközben a párizsiasan sikkes és szexi vizuális látásmódjáról elhíresült Roitfeld olyan márkák stylistja volt, mint az Yves Saint Laurent és a Gucci. Ez a mindkét márkánál kreatívigazgatóként dolgozó Tom Ford divattervezőnek köszönhető, akivel igazi power couple-t alkottak az olasz divatháznál, amely időszakot a márka egyik fénykorának tartják értékesítésileg, ami nagyban eredeztethető a provokatív, szexuálisan túlfűtött reklámkampányokból. (A szakember emellett olyan divatházaknak stylistkodott, mint a Missoni, a Versace vagy a Calvin Klein.)
Roitfeld-t 2001-ben kérte fel a Condé Nast International lapkiadó elnöke, hogy vegye át a francia VOGUE főszerkesztését, ami globális ismertséget hozott a magazin és a főszerkesztő számára is, aki az irányítás mellett – olykor elég megosztó – divatanyagokat is stylingolt a lapba. A frivol erotika, a meztelenség, a franciásan értelmezett felszabadultság találkozott a lap csillogó oldalain a kreativitással, ami a már megszűnt, férfiaknak szóló testvérlapban, a VOGUE Hommes Internationalban is tetten érhető volt.
Roitfeld 2011-ben távozott a laptól furcsa körülmények közt, feltehetőleg nem önszántából. Ezt megelőzően ugyanis kirobbant egy személye körüli botrány, a Balenciaga divatház azzal vádolta meg, hogy a számára megmutatott kollekcióról az etikai normát felrúgva információkat osztott meg a MaxMara divatházzal is, ahol külső tanácsadóként tevékenykedett, és a cég több modellt is lemásolt a saját szájíze szerint. A Balenciaga kitiltotta bemutatóiról a magazin csapatát, és hirdetéseit is visszavonta a lapból. Mivel a divatház a világ egyik legnagyobb luxuskonszernjének, a francia Keringnek a birtokában van, a Condé Nast nem kockáztathatta meg, hogy olyan márkák hirdetései tűnjenek el a lapból (vagy akár más kiadványaikból is) az eszkalálódó feszültség miatt, mint a Gucci, a Saint Laurent, a Bottega Veneta vagy az Alexander McQueen.
Roitfeld ezután rövid ideig szabadúszott, elindította saját vállalkozását, majd 2012-ben a Hearst Magazines bejelentette, hogy leszerződtette globális divatigazgatónak a Harper’s BAZAAR divatlaphoz, azaz innentől kezdve Roitfeld felelt a nagy divatanyagokért, amelyeket a legtöbb nemzeti kiadás átvett az amerikai anyalaptól. Ez a lépés olyan szempontból nem volt meglepő, hogy 2006-ban széleskörben pletykáltak arról, hogy Roitfeld váltaná esetleg a távozó Glenda Baileyt az amerikai kiadás főszerkesztői székében – ami hatalmas fricska lett volna, a nagy konkurens amerikai VOGUE-ot irányító Anna Wintourral ugyanis híresen nem kedvelik egymást.
