A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közleménye szerint augusztustól Bogár Zsolt és Magyari Péter főszerkesztő-helyettesekként – a jelenlegi szervezeti struktúrában csatornaigazgató-helyettesekként – csatlakoznak a Kossuth Rádió szerkesztőségéhez.
Nagyon örülök, hogy két ilyen szintű újságíró fogadta el felkérésemet a főszerkesztő-helyettesi, a jelenlegi rádióban csatornaigazgató-helyettesinek nevezett pozíciókra. Mindketten a tartalom egészéért lesznek felelősök, velem együtt persze, és már most intenzíven dolgozunk az adó új műsorstruktúrájának kidolgozásán. Zsoltot egyszer már sikerült idehívnom előző főszerkesztőségem idején, Péterrel pedig mindig szerettem volna együtt dolgozni kvalitásai és sokoldalú, folyamatosan nagyon magas szintű újságírói múltja és jelene miatt
– nyilatkozta a bejelentés kapcsán a Kossuth vezetője, Kerényi György.
Magyari Péter több mint huszonöt éve dolgozik újságíróként. Pályafutása során a magyar sajtó több meghatározó szerkesztőségében is közreműködött. 1999-ben az Origónál kezdte gyakornokként, 2007-ben csatlakozott az Indexhez, majd a 444-nél folytatta. 2023 június elseje óta a Válasz Online szerkesztőségét erősítette. Fő szakterülete az oknyomozó újságírás, a belpolitika, az energetika és a külpolitika. Rendszeresen szerepel szakmai elemző műsorokban, emellett több felsőoktatási intézményben is oktatott újságírást. Munkásságát számos rangos szakmai elismeréssel jutalmazták.
Az újságíró posztban jelentette be a változást, ahol arról is beszélt, hogy immár harmadjára történik vele hasonló augusztus elsején:
A szerkesztőséghez szintén csatlakozó Bogár Zsolt több mint huszonöt éve újságíró. Pályáját a Magyar Narancsnál kezdte politikai és gazdasági tényfeltáró újságíróként, munkáját pedig három alkalommal ismerték el Minőségi Újságírásért Díjjal. Korábban már dolgozott a Magyar Rádió munkatársaként: 2009 és 2011 között a 180 perc vezető szerkesztőjeként, emellett közreműködött a Magánhangzó és a Kossuth Rádió választási műsorainak készítésében is. Később a HVG Online gazdasági, majd belpolitikai rovatát vezette, 2021-ben pedig a Deutsche Welle magyar szerkesztőségének vezető szerkesztője lett. A közmédiához a 24.hu audiovizuális területének vezető szerkesztői pozíciójából érkezik.
A két új vezető szakember kinevezése fontos mérföldkő a Kossuth Rádió megújulásában. Magyari Péter és Bogár Zsolt több évtizedes szerkesztői és újságírói tapasztalatukkal, valamint eltérő, egymást jól kiegészítő szakmai hátterükkel járulnak hozzá a rádió tartalmi fejlesztéséhez és az új műsorstruktúra kialakításához – olvasható a közleményben.
Visszatért a Kossuth
Az M1 július 7-ei elsötétülése mellett a Kossuth Rádió műsorszolgáltatása szintén szünetelt, helyette a Bartók Rádió adása volt hallható. Július 15-én szerdán nulla órától azonban újra saját, archív felvételeket sugároz. Az MTVA közlése szerint a megújult műsorkínálatban olyan hangjátékok és alkotások is helyet kapnak, amelyek az elmúlt 16 évben kiszorultak a közmédiából, mert nem illettek az akkori kultúrpolitikai szemléletbe. A rádió új programstruktúrájában a kulturális sokszínűség és a minőség kerül előtérbe, emellett visszatér a déli harangszó és az éjféli Himnusz is. A hírműsorok egyelőre korlátozott formában érhetők el.