A rádiózás sokak számára háttérzaj, másoknak a reggeli rutin része vagy autózás közbeni társ, mindenesetre még mindig nagyon intim médium: a beszélgetős műsorok kifejezetten közvetlen kapcsolatot teremtenek a műsorvezető és hallgató között. Rákóczi Feri pedig a műfajban az egyik legerősebb reggeli műsor, a Balázsék oszlopos tagja. Szerinte ez az őszinteség és emberi közelség tartja évtizedek óta életben a rádiót, aminek rendre akadnak versenytársai, de még mindig szeretjük.
Mi a jó műsorvezetés titka?
Ez attól függ, miről van szó, egy reggeli beszélgetős műsorról vagy egy délutáni zenei sávról. Mindkettőt volt szerencsém csinálni és más a kettő. Az előbbiben végtelen szabadságunk van, és pont ezt szeretik azok, akik rendszeresen hallgatnak minket. Az első és legfontosabb összetevő szerintem az őszinteség. Tehát lehet hazudni egy csomó dolgot az ember életében, lehet mást mutatni, mint akik vagyunk, de az előbb-utóbb ki fog derülni. Emellett érezhetően nem lesz hiteles a műsor.
Mi valóban olyanok vagyunk, mint amilyennek reggelente hallasz minket, tényleg imádom a családomat, szeretek a haverjaimmal bulizni, motorozni, Balázst igazán foglalkoztatja a spiritualizmus, Eszter pedig hebrencs és óriási humora van.
Emellett a másik fontos elem ahhoz, hogy több ember tudjon együtt jó műsort vezetni, az a végtelen elfogadás a másik iránt. Nem ugyanolyanok vagyunk, az borzasztóan unalmas lenne, hanem különböző karakterekre van szükség, akik szépen összeállnak egy egésszé. Így lehet froclizni a másikat, húzgálni a bajszát. Ez abból a szempontból is jó, hogy több embert tudsz megszólítani, mert van, aki veled ért egyet, van, aki a másikkal.
Ezek szerint erős karakterek kellenek. Mi tesz valakit ilyenné? Az életútja, a kora?
Az élettapasztalat biztosan számít, ami a korral jön, de a fiatalkori hebrencsség is előnyös. Lehet nagyon jó műsor három huszonéves rádiós beszélgetéséből is, ha bátrak, odacsapnak, és az se baj, ha hülyeséget beszélnek, néha mi is csinálunk ilyet. Pont az a szép ebben, hogy bekapcsolod a mikrofont, és azt a feladat, hogy menjen, ami a csövön kifér. Nem kell igazán túlgondolni ezt,
attól jó hangulatú egy műsor, ha azt érzed, hogy ott ülsz a haverjaiddal egy kocsmaasztalnál vagy egy kempingasztalnál, és ebben a társaságban nemcsak ti vagytok benne, hanem a hallgató is.
Ő azt kell érezze, hogy igen, ez a probléma engem is foglalkoztat, ezen én is röhögök, vagy ez engem is fölháborít. Az ehhez való személyiség meg születhet családi indíttatásból is, de például az én családomban nem volt nagy kommunikáció, azt szoktam mondani, simán lehúztunk egy vasárnapi ebédet egy büdös szó nélkül. Pont ez volt a jó táptalaj, hogy fordítsak rajta. Ezen azért azonban sokat kell dolgozni, hogy valóban sikerüljön.
Akkor egy mai fiatalnak, aki szeretne műsorvezetői pályára lépni, azt tanácsolnád, hogy szélesítse a látókörét, éljen minél többet, legyen rendben önmagával?
Nem.
Azt tanácsolnám neki, hogy más foglalkozást válasszon magának. Ma nagyon nehéz a rádióba bekerülni, talán csak akkor, ha kihalunk.
És akkor se biztos, hogy ezek a fajta reggeli műsorok még lesznek. A klasszikus kereskedelmi rádiókban azért leginkább azt igénylik a hallgatók, hogy szóljon a zene. De ha ez az álma valakinek, akkor üsse, csinálja. Csak ne azért próbálja meg, mert menő. Ugyanis nehéz útja lesz, ez tényleg szívbéli jó tanács. Persze, ez a világ legjobb dolga, imádjuk, rengeteg jó élményünk van belőle, viszont jelenleg mindenki bebetonozott stábbal dolgozik. Az újaknak másrészről már ott az internet, ami szintén egy lehetőség. Nekünk is nehéz volt régen, mert volt egy városban egy kereskedelmi rádió, Pesten öt, és bejutni sem volt egyszerű, de még meg is kellett ragadni. Ma pedig bárki csinálhat egy YouTube-csatornát, podcastot. Lehet az is, hogyha mi abbahagyjuk, a programigazgató fölkér valami youtubert. Azt tanácsolnám emellett egy pályakezdőnek, hogy legyen érdeklődő, nyitott, bátor. Egy reggelen alapból hat nagy téma lemegy, vagy még több kisebb, és mindenre kell legyen rálátása az embernek.
Mennyire készültök egy adásra?
Annyira, hogy 10 óra 1 perckor lehetőség szerint már nem vagyunk bent. Na jó, szoktunk üldögélni egy kicsikét, és akkor mindenki bedobál témákat. De van két kiváló szerkesztőnk, és egy közös csoportba napközben mi is megosztunk híreket.
Másnapra összerakják ezeket, gyönyörűen megírják, kinyomtatják, aztán nem mindig nézünk bele.
Mi nagyon lazák vagyunk, de van olyan reggeli műsor, ahol percről percre követik a forgatókönyvet, mert az nekik egy jó mankó, de mi gondolkodás nélkül eldobunk bármit, hogyha éppen valamelyikünk hozott egy jó sztorit. Sok hír érdekes a hallgatónak, de végülis az a legizgalmasabb a számukra, ami velünk történik. Ráadásul abba a másik kettő is bele tud állni. Meg az az igazság, hogy 17 éve csináljuk, nem tudsz olyan hírt mondani, amit ne beszéltünk volna át A-tól Z-ig.
Most már sokkal jobban szeretjük, amikor elgurul a gyógyszer, és akkor abból csak lesz valami.
Közben követitek a kommenteket. Ezek mennyire befolyásolnak titeket? Ha úgy látjátok, hogy valami unalmas a hallgatók számára, váltotok?
Mi nem csinálunk unalmas témákat, azok a Bocskorék, összekeversz bennünket. Vicceltem, bocsánat, persze, ez adja magát, hogy ha nem jön komment, vagy több is arról szól, hogy gyerekek ezt ne, akkor az alakítja a műsort. Ha pedig egy érdekes hozzászólás jön, felhívjuk az illetőt, mesélje el adásban is a sztorit. Most például a norvég biatlonos a bronzérem átvételekor azt találta elmondani, hogy megcsalta a barátnőjét. Ilyenkor özönlenek a vélemények, esetek. Ez a jó téma, amihez a hallgatónak is van köze, megtörtént vele, tud vele azonosulni, vagy tud ellene menni, érzelmi reakciót vált ki.
Hol van ennek a határa, meddig lehet elmenni a figyelem érdekében, ha a hitelesség is fontos?
Mindenkinek vannak saját határai, a lelkiismerete határozza meg, mit vállal be, mi a komfortzónája. Én klasszikusabb, konzervatívabb vagyok, a Balázs nyilván nem, számára távolabb vannak ezek a határok.
Ez általában véve is igaz a tartalomgyártásra, de egyre messzebb kell menni a kattintások érdekében.
Itt térnék vissza a beszélgetésünk kezdetére, hogy azt mondtam, őszintének kell lenni. A komfortzóna feszegetése fontos, de a szenzációhajhászást nem tudom elfogadni. Volt egy kínai tiktoker pár éve, aki végül lezuhant egy magas épületről, és azóta még hány ilyen eset akadt! Alig győzöm a gyerekeimet figyelmeztetni. Értem az okát, de nem tudom elfogadni.
Ugyanakkor azért érdemes a komfortzónából kicsit kijjebb lépni, mert az stimulál, sokszor okoz igazi fájdalmat, amiből megint tanul az ember. Abból pedig jó műsor lesz.
Hogyan változott a műsorvezetés, amióta dolgozol, milyen új képességeket, gondolkodásmódot kellett kiépítened?
Amikor '93-ban kezdtük, még nem volt jelen az a fajta lazaság, amit most csinálunk. Sokkal komolyabban ragaszkodtunk a sorvezetéshez.
Nem is tudtuk, hogy lehet ezt másképp. Akkor kezdett ez megváltozni, amikor jött az Intim részek című film Howard Sternnel.
Csiszár Jenő vitte ezt az Apukám világával, aztán jött a Cappuccino a Boros-Bochkor párossal, ezek megnyitották a kaput. Így mentünk szépen mi is előre. Persze, ez egy folyamatos tanulás és munka is, hogy találsz-e még valamit, amiből érdekes műsort lehet csinálni. Fontos erre figyelni, hogy ne öregedjen bele az ember.
Hogyan tudtok megküzdeni azzal, hogy nő a hallgatók ingerigénye?
Ez azért érdekes, mert mi, tartalomgyártók generáltuk ezt az ingerigényt.
Ez egy örök körforgás, hogy ha a hallgató ma nevet valamin, akkor holnap már a dupláján akar nevetni.
A Big Brother még egészen más volt, mint ma A Nagy Ő. Ahogy beindult a verseny, egyre izgalmasabbak lettek a tartalmak, és utána a nézőt már nem tudtad odakötni egy olyan műsorral, ami nem volt az előzőnél bátrabb.
Noha tévézel is, az igazi szerelmed a rádiózás, miért?
Annyira sose fogta meg a szívemet. A rádiót sokkal őszintébb műfajnak tartom. Elég egyszerű is, bemész, megnyomod a gombot, és hadd szóljon. Egy tévében rengeteg ember dolgozik azért, hogy te a képernyőn megjelenhess. Ott nem ülünk le beszélgetni, improvizálni, ami hiányozna. Ott forgatókönyv, műsortükör van, még a Troll a konyhában is ilyen.
Mi volt a legsúlyosabb helyzet, amibe műsorvezetőként keveredtél?
Számtalan példa akadt, felkészületlenség vagy az élőadás varázsa miatt. Előfordul, hogy mondod, mondod, és nem is gondolkodsz közben.
Néha túlrúgod a pöttyöst és valami nem odavaló hagyja el a szádat. Ez benne van a műfajban.
Mi volt a legjobb időszakod, mit szerettél a legjobban csinálni?
Ezen a reggeli rádiózáson kívül azt szerettem még nagyon, amikor Békéscsabán '93-ban először vágtunk bele a kereskedelmi rádiózásba. Akkor ott még csak a Kossuthot és a Petőfit ismerték, az akkori Juventus és Danubius csak Kecsemétig ért el. És akkor egyszer csak lett egy helyi frekvencia, amin olyan zenét játszhattunk, amit szerettek az emberek, nem volt déli krónika, nem volt klasszikus zenei koktél, olyan műsort csináltunk, amit mindenki akart. Nagyon élveztem, mi magunk alakítottuk ki az egészet, igazi műhelymunka, úttörő folyamat volt a maga nemében.
Milyennek látod a rádiózás jövőjét, hová fog kifutni?
Ugyan évek óta kongatják a harangot, én egyelőre nem látom igazán nyomát ennek, de valóban van csökkenés, sokan a saját zenei listájukat választják.
Azok számára szól inkább a vészharang, akik kizárólag zenei rádióként üzemelnek. A mi műsorunk esetében nincs átfedés, versenytárs.
A podcastok általában egy konkrét téma köré fonódnak, tehát egy-egy réteg számára szólnak, nem adnak olyan változatosságot, mint amit mi. Egyelőre találgatunk a rádió jövőjével kapcsolatban, a hirdetőket egyértelműen elviszi az internet, de a klasszikus rádió egyáltalán nem halott, sőt, van még benne spiritusz, képes igazodni valamennyire az igényekhez.
Fontos szerepet játszik az életedben a gasztronómia. Többek között dr. Lukács Lizával a Femina Klubban arról fogtok beszélgetni február 13-án, hogy mit mesélnek rólunk és érzéseinkről az ételek. Hogyan lett számodra ennek ekkora jelentősége?
Mi olyan család voltunk, ahol gyerekként segíteni kellett, ma már nem terheljük ezzel a gyerekeket, hogy gyere, pucold meg a krumplit, verd föl a habot, kavard meg a levest. Mindenesetre az alapok nálam megvoltak, és huszonéves koromban egy baráti társasággal rendeztünk egy nagy bográcsozást, ahol magamra vállaltam a főzést. Annyira jó élmény volt, hogy elkezdtem ezzel foglalkozni, és aztán ilyen műsorokba is belefolytam. De számomra ez nemcsak a gasztro trendekről szól, hanem arról is, mekkora szerepe van az ételeknek az életünkben, hogy például egy családban mit jelent, ha sikerül összekalapálni napi egy közös étkezést. Ott nem az a fontos, hogy eszünk, az is élmény, de ilyenkor más is terítékre kerül, ott el lehet mondani a napi sztorit, vagy azt, ami foglalkoztat, ami bánt, aminek örülünk.
Tehát fontos kohéziós erő.
Nemcsak a családban, hanem a baráti társaságban is, mert a jó étel képes egy alaphangulatot teremteni. Most nehéz ezekkel a szavakkal bánni, de az embernek a hazájához is jelent egy kapcsolatot az étkezési kultúrája, ahhoz a területhez, ahol él. A mi nagyszüleink még tényleg azt ették, ami 10-20 kilométeres körzetben termett. Nagyon szeretem, amikor egy településen összefognak az emberek, és a zöldséget, gyümölcsöt a helyi termelőtől veszik meg. Tehát a gasztronómia sokban összefügg mindenféle kapcsolódásainkkal, és számos következménye van, amivel érdemes foglalkozni.
Korábban Ördög Nórát is kérdeztük az élő adás varázsáról, aki arról is mesélt, mi történik, ha a legkritikusabb pillanatban „elszáll a füles”.
