Ezzel párhuzamosan indult el az együttműködés az egyik legnagyobb hazai mobilszolgáltatóval, a Yettellel is, akinél a belső csapat munkáját támogatja analitikai audittal, elemzésekkel és az ezekkel kapcsolatos innovatív megoldásokkal.
Azért esett rájuk a választásunk, mert több mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek, valamint magas szakmai színvonalon hajtják végre ügyfeleik megbízásait. A Growww Digital által felmutatott referenciák és a nemzetközi tapasztalataik nagyon imponálóak voltak, valamint az is elnyerte a tetszésünket, hogy széles körű szolgáltatási portfólióval rendelkeznek, amely pozitív jövőképet vetített elénk azzal kapcsolatban, hogy az eddig elért kiváló eredményeinket, akár még magasabb szintre emelhessük közösen.
– mondta el Fürjes Ádám, a Rossmann webshop vezetője
Több körös megmérettetés eredményeként a Growww Digital került ki nyertesként. A meglévő szakmai sikereik, bizonyítható szaktudásuk mellett a döntésben hozzásegített az is, hogy megoldásként azt hozták, ami számunkra a legjobb. Egyszeri projektre szerződtünk, de a pozitív zárás eredményeként újabb együttműködések vannak kilátásban a jövőt tekintve
– vetítette elő Márfi Dániel Gábor, a Yettel Head of Digital Marketing Officere.
Mindkét vállalattal 2024 végén indult el az együttműködés, amelynek keretében az ügynökség senior szakértői átfogó segítséget nyújtanak a digitáliskampány-kezelés, az analitikai és stratégiai tanácsadás területén a kitűzött üzleti célok elérése érdekében.
Nagy megtiszteltetés, hogy részesei lehetünk a Rossmann és Yettel sikertörténetének. Örülünk, hogy tudásunkkal támogathatjuk ezt a két ismert és elismert omnichannel szereplőt, akik meghatározó tényezői a hazai FMCG, illetve telekommunikációs piacnak
– fűzte hozzá Szabó László, a Growww Digital ügyvezető partnere.