Az átalakulás célja, hogy a szövetség hatékonyabban reagáljon a digitális kereskedelem előtt álló kihívásokra, elősegítse a hazai szereplők megerősödését és az exporttevékenység fellendülését.

A Szövetség elkötelezett a magyar digitális kereskedelem átalakulásának előmozdítása mellett, és kiemelt célja, hogy olyan magyar e-kereskedőket neveljen, akik sikerei rövid időn belül nemzetközi szinten is láthatóvá válnak.

A szervezeti átalakulás keretében a vezetői csapat új felállással folytatja munkáját. Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője továbbra is a DKSZ elnökeként tevékenykedik, míg Madar Norbert, a PwC digitális kereskedelmi területekért felelős, vezető menedzsere – korábban a GKID vezető tanácsadója és partnere – alelnöki pozíciót tölt be. Az operatív vezetői feladatokat  – az operatív vezetőség tagjaként – Bogos Boglárka látja el.

Az elnökség továbbá két új taggal bővült, Ocskay Lászlóval, az Oander Development Kft. ügyvezető igazgatójával, valamint Táncsics Andrással, a Boxy Zrt. vezérigazgatójával. Az új elnökségi tagok szakértelme és tapasztalata jelentős mértékben hozzájárul majd a Szövetség stratégiájának megvalósításához.

„A DKSZ megújult vezetősége elkötelezetten dolgozik azon, hogy a digitális kereskedelem hazai és nemzetközi sikereinek aktív támogatója legyen. Az átalakulás lehetőséget teremt arra, hogy szövetségünk munkáját még erősebb alapokra helyezzük”

– hangsúlyozta Bíró Pál, a DKSZ elnöke.

„Egy olyan időszakban, amikor az import és a TEMU egyre nagyobb szeletet hasít ki a magyar kereskedelmi és csomaglogisztikai piacból, kiemelten fontos, hogy a digitális kereskedelem területén működő hazai vállalkozások versenyképességét növeljük, és aktívan támogassuk nemzetközi piacra lépésüket. A magyar vállalkozások digitális (verseny)képességének erősítése ugyanis az egész magyar gazdaság dinamikusabb növekedéséhez is hozzájárul.  Céljaink elérése végett a DKSZ új vezetése az IVSZ-szel és az Ecommerce Hungary-vel közösen tárgyalásba kezdett a Nemzetgazdasági Minisztériummal egy jövőben szorosabb együttműködés kialakítása érdekében” 

– emelte ki Madar Norbert, a Szövetség alelnöke.

Címkék