Az RTL közleménye szerint ez a páros ugyan szerepelt már együtt több nagyszabású showműsorban is, de ilyen felállásban még nem láthatták őket Magyarországon.
Mint írták, a showműsorban nincsen műfaji megkötés, sőt, a klasszikus területeken túl a 21. század technikai vívmányait, vagy akár a mesterséges intelligenciát mesterien használók jelentkezését is várja a gyártó, az UFA Magyarország.
Aki szeretné megmutatni a tehetségét ország-világ előtt, annak nincs más dolga, csak jelentkeznie kell a Csillag Születik hivatalos felületeinek egyikén. A megújuló tehetségkutatóban bárki, kortól függetlenül, műfaji kötöttségek nélkül megmutathatja tehetségét: legyen szó vers- és prózamondásról, éneklésről, zenélésről, táncról, humorról, cirkuszművészetről, bármilyen hétköznapi készségről, vagy egyéb műfajról
– áll a közleményben, amely szerint aki bekerül a műsorba, esélyt kap arra, hogy országos ismertségre tegyen szert, és nem mellesleg a 24 millió forintos fődíj boldog tulajdonosa is lehet. Az RTL azt ígéri, hamarosan bemutatkoznak a Csillag Születik zsűritagjai is.