Az exkluzív fotósorozatot Kaszás Tamás, az Index vizuális rovatának vezetője válogatta össze a teljes orosz-ukrán háború harmadik évfordulójára.
Ezúttal mást szerettünk volna mutatni, mint a hírügynökségek, olyan fotóst kerestünk, aki valóban ott volt a fronton, együtt élt a katonákkal. Az ő képei mélyebb kontextusban mutatják meg háborút, egy helyi ember szemével
– fogalmazott a MediaFuture kérdésére Kaszás Tamás.
Az 1983-ban született Maxim Dongyuk fotográfus és médiaművész, aki az anyag kapcsán meg is szólalt az Indexnek, már első projektjeiben is Ukrajna társadalmi és történelmi valóságára koncentrált, 2014-tól fotózza a kelet-ukrajnai háborút, 2022-től pedig a teljes háborút. Közben részben eltávolodott a klasszikus dokumentarista narratív formától, és inkább az érzelmek, reflexió és az univerzálisabb értékek ábrázolása felé fordult. A legnagyobb nemzetközi magazinok számára készített tudósításokat, és ebből finanszírozta elmélyültebb fotóit, hogy egy másik vizuális nyelvezet is kialakíthasson.
Művészetének különleges vonása, hogy ötvözi a fotográfiát, a videót, a szöveget és az archív anyagokat. A történelem, az emlékezet és a konfliktusok következményeit vizsgálja képein, hosszú távú szerzői projekteken dolgozik, amelyek személyes reflexiók az ukrajnai valóságról.
„Ezek a házak, akár a múzeumok”
Maxim Dongyuk 2013-2014 között az ukrán forradalomról készített filmet, a halálos összecsapások szereplői fotóin ikonikus beállításban jelennek meg. Csernobilról szóló sorozata archív elemeket is hordozó koncepció: eleinte a táj vizuális feltérképezése volt a célja, az elhagyatott házakban azonban olyan privát emléktárgyakat talált – képeslapokat, fényképeket, térképeket, leveleket, filmfelvételeket – amelyek arra késztették, hogy összegyűjtse és megmentse őket a zóna területéről. Itt minden radioaktív hulladéknak számít, és meg akarta előzni, hogy a múlt egy része elvesszen. A projektet egyfajta régészeti ásatásnak tekintette, ami nem volt kockázatmentes vállalkozás, hiszen a relikviákat ehhez ki kellett csempésznie.
Néha, amikor egyedül voltam, olyan érzésem támadt, hogy a jövőben vagyok, és csak a történelem e kis darabjaiból tudom a szörnyű igazságot, ami egy egész civilizációt elpusztított.
Az anyagot a The New York Timesban és a saját virtuális galériájában publikálta, ezzel hívva fel az ukrán hatóságok figyelmét a hátrahagyott tárgyak fontosságára. A talált tárgyakat kiegészítette a saját fotóival, de a projekt központi eleme maga az archívum, amelyben kiemelt szerepet kaptak egy egykori fotográfus házában talált képek és felvételek.
A katona elméje
Annak ellenére, hogy tíz éve dokumentálja a harci eseményeket, deklaráltan háborúellenes. Összesen kétszer sebesült meg, járt Ilovajszkban is, 2017-ben pedig visszament az egykori demarkációs vonalra, ahol gyilkosságok nyomait, lerombolt házakat és a véráztatta földet örökítette meg, amelynek minden méterért megharcoltak. Ebből az anyagból született az Élet és halál című sorozata. Így próbált megküzdeni a fronton átélt emlékeivel, szerette volna átadni azt az ürességet, amit maga is érzett a hazatérő katonákkal együtt.
A háború után traumatizált ember elméje ezekre az elhagyatott tájakra emlékeztet, amelyek meg nem értve és elfeledve folytatják létezésüket, a háború emlékeit tárolva.
Szerinte ezek az érzések soha nem szűnnek meg, a háborút megjártak egész életében megmaradnak.
Nukleáris tél
Különleges hangulattal bír új, Fehér sorozat című gyűjteménye, amely már a teljes háború utáni csatereken készült, és amiről így nyilatkozott az Ukrán Professzionális Fotósok Szövetsége számára:
arról szól, hogy mi lesz az emberiséggel, ha nem hagyjuk abba a harcot. Csak azt mutatja meg, hogyan nézhet ki bolygónk, ha egymást verjük a terület, az erőforrások vagy a vallás miatt. Ez nemcsak Ukrajna és Oroszország problémája, hanem az emberiség globális problémája. Ha nem hagyjuk abba a harcot, nukleáris tél lesz, és mindent beborít a hó, minden megfagy.
Képzeld el, hogy belépsz egy térbe, és egy ilyen érdekes tájat veszel észre. Elsőre úgy tűnik, hogy ez valami szép, de valójában ez a torz esztétikánk. Mert a vizuális művészet gyakran szenvedésre, háborúra vagy vallási keresztre feszítésre épül.
A képeket szemlélő talán azt érezheti, a mindent betakaró hó, a csend és a nyugalom megtisztulást hoz – de Maxim Dongyuk nem így látja:
A háborús fotókon és videókon gyakran láthatunk akciókat. Ez azonban csak a háború tíz százaléka, a maradék kilencven a csend és a várakozás. Amikor az úton haladsz, és egyetlen autó sem jön szembe veled, tudat alatt aggódni kezdesz, nem érted, mi történhetett. Számomra a fronton forgatás közben is a csend volt a legrosszabb. Amikor meghallod az érkezést és a lövéseket, tudod, honnan kell veszélyre számítani, bizonyosságot kapsz. A csend viszont nagyon nehéz.
A Fehér sorozat fotói a belső állapotát mutatják meg, a művészet számára nemcsak az önkifejezés, hanem a mélyelemzés és a reflexió eszköze is. Reméli, hogy képei tudatosságra ösztönzik a szemlélődőt.
Maxim Dongyuk munkái olyan magazinokban jelentek meg, mint a Time, a Der Spiegel, a Stern, a Paris Match, a Rolling Stone, a Photo District News, a Bloomberg Businessweek, a Russian Reporter, a Libération, a Polka, a 6Mois és az Esquire. Nemzetközi szervezetekkel is együttműködik, például a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságával és az Egészségügyi Világszervezettel.
Alkotásait nemzetközi szinten is bemutatták egyéni és csoportos kiállításokon, többek között a párizsi Musée d'Art Moderne-ben, a londoni Somerset House-ban és a római MAXXI Nemzeti XXI. századi Művészeti Múzeumban, a németországi Stadtisches Museum im Kornhouse-ban. 2016-ban művészeti ösztöndíjat kapott a párizsi Cité Internationale des Arts-tól.
Számos díjjal tüntették ki, ilyen többek között a Prix Pictet Photography Prize, a Lucie Awards, és a W. Eugene Smith Grant in Humanistic Photography döntőse volt.
Maxim Dongyuk sorozatai:
- TBC epidemic in Ukraine (2010-2012), amely az ukrajnai tuberkulózis problémáját vizsgálja;
- Crimea Sich (2010-2013), egy fotósorozat és egy rövid dokumentumfilm, amely a gyerekek katonai neveléséről szól a Krím-hegységben található titkos táborban;
- Élet és halál között (2017), személyes reflexió a háborúk utóhatásairól a romokon és a lepusztult tájakon keresztül;
- A konfrontáció kultúrája (2013-2014), amely a 2013/14-es ukrán forradalom eseményeinek szentelt, és amelyből 2019-ben az azonos című könyv született;
- Cím nélküli projekt Csornobilból (2016-folyamatban), amelyben Dongyuk talált fényképekkel dolgozik a csernobili elzárt zóna lezárt területein.
Jelenleg korátozottan engedik az ukrán hatóságok a fronton dolgozni, Dongyuk emellett úgy gondolja, itt az ideje nem csak dokumentarista, hanem művészeti tereken keresztül megszólítani a közönséget.
Az Index exkluzív fotósorozata itt érhető el.