Izgalmas és felelősségteljes, új feladatok várnak Gyenesei Leilára. A Network4 műsorvezetőjét az a megtiszteltetés érte, hogy a szervezet rijádi világkongresszusán az elnökség tagjának választották. Gyenesei Leilát a Magyar Öttusa Szövetség delegálta, és a médiáért felel majd a következő években - megbízatása a következő olimpiáig tart.
„Hatalmas elismerés és megtiszteltetés ez a magyar öttusa sport számára, hiszen tizenkét éve nem volt magyar tagja a nemzetközi szövetség executive board-jának. A delegálásért köszönettel tartozom a Magyar Öttusa Szövetségnek és Balogh Gábor elnök úrnak. Személyesen számomra is nagy eredmény egy ilyen szakmai pozíció elnyerése. A sporthoz gyerekkorom óta kötődöm, azonban közel nyolc éve folyamatosan a médiában is dolgozom, jó rálátásom van a social media platformokra, a szerkesztési és tartalomgyártási folyamatokra. Nem idegen számomra sem a szereplés, sem a háttérmunka” - mondta el Gyenesei Leila.
„Különösen komoly szerep hárul most a médiafelelősre, hiszen az öttusa alapjaiban változik meg, fontos, hogy megszólítsuk a fiatalokat és felkeltsük a széles közvélemény érdeklődését e csodálatos sportág iránt”
– tette hozzá.
A műsorvezető a nemzetközi pozíció elfoglalása után sem hanyagolja el korábbi feladatait. Leila marad a Network4 állandó műsorvezetője, ahol többek között a Galileo című ismeretterjesztő műsorban, valamint az NFL CountDown amerikai-futball háttérmagazinban is számítanak rá, valamint marad a Bundesliga stúdióműsorainak egyik házigazdája is.
„Az élet olyan, mint egy öttusaverseny: hatékonyan kell beosztanunk az időnket és az energiánkat, hogy jó eredményeket érjünk el. A Network4-nél is izgalmas, új feladatok várnak rám, például az NFL bemutatása a szakértő közönségnek, valamint azoknak, akik még csak most barátkoznak a sportággal” - összegezte a sportoló.