Ezek egy része az RTL műsorát magát tette felelőssé Noszály állapotáért, amelyről nem tudhatott senki sem túl sokat, hiszen a teniszező Amerikában tartózkodott. Élénken élt még sokakban az emléke azoknak a sérüléseknek, amelyek sorozata a műsorban bekövetkezett, egyenesen össze is kötötték itt-ott véleményekben azt, amilyen állapotban a sportoló volt, az ott bekapott ütésekkel.
Persze ennél volt, aki tovább is ment, alkoholról, drogokról is szó esett. A magyar bulvársajtó telefonon is elérte Noszály Sándort, aki ebben a beszélgetésben is szokatlanul reagált. Letartóztatta a rendőrség, zavartan viselkedik, össze-vissza beszél: volt miről írni bőven, sőt, akár csámcsogni is, miközben a történtek leginkább aggodalomba kellett volna, hogy taszítsanak minden jóérzésű érdeklődőt.
A legvisszafogottabb maga az RTL volt, a csatorna annyit hozott csak nyilvánosságra, hogy nehézkes a kapcsolattartás a másik kontinensen tartózkodó Sztárbox-szereplővel, akinek november 3-án döntős játszmában lett volna lehetősége nehézsúlyban nyerni a kereskedelmi tévé műsorában.
Annyit hoztak csak nyilvánosságra, hogy a héten történő hazatérését követően tudnak tájékoztatást adnia a továbbiakról, „botrányos viselkedésének” következményeiről.
Nem az RTL minősítette így a sportolót, sokkal inkább a bulvársajtó. Ámokfutásként is címkézték viselkedését, aztán végül kiderült, miről van szó, amikor a teniszező testvére is megszólalt.
Noszály Sándor mentális betegségben szenved, nem drogos
Amit szinte a komplett magyar sajtó ámokfutásnak, botránynak, drogos delíriumnak titulált, az súlyos mentális probléma, bipoláris betegség a valóságban.
„Az elmúlt napokban sokan aggódtak testvérem, Noszály Sándor állapota miatt. A családom nevében ezúton szeretnék tájékoztatni mindenkit, hogy Sanyi hazaért Magyarországra, és szakorvosok irányításával elkezdte azt a kezelést, amely bipoláris betegsége stabilizációjához szükséges.
Sajnos Sanyi életét már hosszú évek óta megkeseríti ez a nagyon összetett és sok tévhittel övezett betegség, amelynek öcsém egy kifejezetten kritikus időszakát élte át az utóbbi napokban.
Sanyi egészségi állapota jelenleg nem engedi meg a további szereplését a Sztárbox műsorban, pedig betegsége kiújulása ellenére, sportember lévén, nagyon szerette volna befejezni és megnyerni a versenyt. Bízunk benne, hogy minél előbb felépül, és személyesen számolhat be a médiának a betegségéről, ezzel is segítve a hasonló helyzetben lévőket és családjaikat ” – írta nyilatkozatában Noszály Andrea a valóságról.
Tankönyvi tüneteken ment a kattintásvadászat
A bipoláris zavarban szenvedők életében depresszív és mániás időszakok váltják egymást. A negyedik legggyakoribb pszichiátriai betegségnek tartott zavar gyógyíthatatlan, de gyógyszerekkel karban tartható. A mániás szakasz tünetei épp azt írják le, amit Noszályon az Instagram átkának köszönhetően százezrek figyelhettek meg: csapongó beszéd, túlzott energikusság, hatalomérzés és túlzott önbizalom, irreális tervek, kritikátlanság. A betegség ugyanúgy örökölhető, mint ahogy kémiai folyamatok is kiválthatják, és krízishelyzetekben is megjelenhet, pszichoterápia és gyógyszer is javasolt lehet az érintetteknek.
A korábban mániás depresszióként is ismert betegségről, ahogyan sok, komolyabb mentális zavarról, az átlagember alig-alig tud valamit, viszont ezzel együtt is tart tőle. A betegségtől, a betegtől egyaránt.
Amíg nem tudja, mi a baj, addig katasztrófaturistaként figyeli, amikor kiderül, mi a gond, lehetőleg kerüli. Stigmatizálja. Pedig legalább két kiváló magyar könyv is megmutatja, mit is él meg az nap mint nap belül, aki bipoláris zavar társaságában tölti el életét. Rados Virág Bipoláris: egy mániás depressziós nő regénye is igaz történeten alapszik, de Kácsor Zsolt Pokoljárás Bipoláriában című könyve festi az igazán nyers világot elénk. Egy olyat, amelyikben az is csak bolyong, el-eltéved, aki otthon van.
Sosem tudja, mikor, honnan éri őt saját elméjének támadása, amellyel együtt élni alig-alig sikerül.
Ha van testszégyenítés, ez akkor mi?
Néhány éve egy utazáson a repülőről leszállva társaságunk egy tagja riadtan kiáltott fel, amikor kiderült, hogy a csomagja valahogyan Ferihegyen maradt. Abban vannak a gyógyszerei, amelyeket bipoláris zavarára szed – egy pillanat alatt elnémult mindenki. Valószínűleg nem tudtuk mi sem, és ő, a beteg sem, hogy mi következik ezután. Szerencsére semmi sem: az egy napnyi kihagyás nem okozott gondot, és útitársunk ugyanaz az ember maradt azután is, hogy tudtuk ezt a titkát, amelyet nem véletlenül őrzött addig.
Noszály Sándor titkát most egy egész ország megtudta. Természetesen hiú ábránd és irreális elvárás lett volna az, hogy az Instagramon a világ elé tárt állapotáról ne szülessen egyetlen írás sem.
De talán lett volna egy olyan pont valamikor ebben a történetben, amelynél az újságíró, a szerkesztője, a főszerkesztője azt mondja, hogy most itt abba kell hagynunk.
Mert valami komolyabb gond van, ez már egyáltalán nem csak arról szól, hogy van egy sztorink.
Nem ez történt, és még most sem ez történik: születnek még cikkek a „gyógyszerekkel tömött”, két hétig nem alvó Noszályról – ez egyébként szintén a bipoláris zavar egy tünete -, „vajon visszatér-e”, és a többi. Van persze, aki arra használja fel a lehetőséget, hogy a betegséggel kapcsolatosan edukáljon, és nagyjából ez is az egyetlen olyan kapcsolódás, amelynek létjogosultsága lehet. Leginkább azonban hagyni kellene, hogy családja megnyugodhasson és ő is arra koncentrálhasson, hogy jobban legyen. Jó volna, ha apropót adhatna az eset ahhoz, hogy érzékenyebben foglalkozzon a média az „ámokfutással”, egyet hátralépve elgondolkozzon több szerkesztő is azon, hogy amire mások majd kattintanak, az mit vesz el egy ember életéből. Közszereplő sem érdemli meg, hogy mentális állapotából egyszerű kattintásokat faragjanak: a testszégyenítés mellett ennek is alapvető tézisnek kell lennie.