Az is szócska a bevezetőbe semmiképp sem modorosságból kerül be: a kétnapos konferencia olyan programgazdagon járt be mélységeket és magasságokat, hogy egyetlen emberben nehezen alakulhat ki arról átfogó kép. A szerdai, rövid második napon is öt szekcióban zajlottak az előadások az első nap hét helyszíne után, Pál Ferenctől Litkay Gergelyen át egészen Kemény Dénesig olyan előadói is akadtak szép számban a 25., jubileumi eseménynek, akikre máskor egy komplett rendezvényt szerveznek.
Az első nap programjából – melynek indamediás előadóiról itt írtunk – kiválasztott előadások számunkra is igazolták, milyen szokatlan belső utazásokat tehetünk a konferencián: erre jó példa, hogy a Content szekcióban meghallgathattuk azt, ahogyan Stumpf-Bíró Balázs összeomláskutató egy kerekasztal-beszélgetés résztvevőjeként szembesíti hallgatóságát azzal, hogy mindannyian egy önpusztító rendszer részei vagyunk, melynek fenntartásában ráadásul paradox módon érdekeltek vagyunk.
Az egyetlen dolog, amit hitelesen és önazonosan tehetünk, az, hogy őszintén szembenézünk azzal, mi is történik éppen a világban, ezután pedig fontos és komoly döntéseket hozunk, melyek ráadásul már a mi sorsunkat is érintik,
bármennyire is azt hihetnénk, hogy unokáink vagy gyerekeink jövője lesz szembenézni a kellemetlenségekkel.
„Ne azért gyűjtsük szelektíven a szemetet, mert azzal megmentjük a világot, ez nem fog menni és rossz érzéseket, szorongást kelt – hanem azért, mert így tartjuk helyesnek” – fogalmazott. Ahogyan délután szintén a konferencián elhangzott, bár a hetvenes évekig nem volt gondunk a túlfogyasztással, jelenleg éppen 1,7 Földet használunk el évente. Virágh Miklós a Kantartól beavatta hallgatóságát abba, hogy ma a világ valódi hősei a márkák, azonban túlírtuk történetüket, ez vezetett a status quo kialakulásához. „Olyan társadalmat építettünk, ami tele van problémákkal, egyenlőtlenségekkel. Ideje új történetek mesélésébe fogni: a természet törvényeit nem fogjuk tudni átírni, de az emberieket igen” – hangsúlyozta.
Vitray Tamás is eljött az Internet Hungary 2024-re
A Lila terem a nap folyamán többször is csordultig megtelt, ez igaz volt nemcsak Ördög Nóra és Liptai Claudia közös előadására, de a magyar televíziózás doyenje, Vitray Tamás is szó szerinti teltház előtt beszélt. A jelenleg a Youtube-on Vitrayék nevét viselő csatornáján „tévéző” szakember erőteljesen kritikus hangot ütött meg a magyar televíziózás jelenlegi állapotával kapcsolatban: az őszinteséget, önazonosságot kérte azon számon.
Pályája kezdetének televízióját családias jelzővel írta le, amelyben volt valami tiszta – ezzel szemben ma, úgy érzi, vásárolt licenszből készülnek az eredetinél rosszabb minőségű produktumok.
„Milyen szép lenne, ha valaki elvállalná azt a magatartást, ami mi vagyunk. Ilyen közel ma már emberek nem is kerülnek egymáshoz, mint amikor ott van valaki a dobozban, én pedig nézem őt” – mondta. A mai tévés beszédet túl gyorsnak, hangsúlytalannak tartja, amiért a súgógépet hibáztatja.
„Kihagyják a szünetet, amiben a gondolatnak meg kell születnie. De nem félünk a gondolattól: nincs is, előbb-utóbb nem lesz”
– mondta ki a súlyos gondolatot.
A kérdésre, miszerint hogyan próbálja meg átsugározni, tovább adni tudását a következő generációknak, Vitray úgy felelt, ez lehetetlen, hiszen tanítani épp úgy nem lehet, mint egy gyereket nevelni: csak a példamutatás létezik e téren is.
Mémekben kommunikálunk, de ez kicsit sem vicces
Vitray után nem sokkal egy tőle térben, időben és gondoltban látszólag fényévekre élő, alig 21 éves fiatal, Trunk Tamás Dablty adott elő ugyanazon a színpadon. A fiatalember, aki válogatott alpesi síző, Z-generációs tanácsadó és több kötet szerzője, valamit sneaker-őrült, az alfa-generációról írt könyvét hozta el, és magát az alfa-generációt témaként. Nap mint nap 2,5 millió alfa-generációs születik, akiket nehezen értünk, hiszen már a Z-generációba is beletört a bicskánk. Abba pedig végképp beletörik, hogy megértsük: ezeknek a fiataloknak mit jelentenek a márkák.
A márkák emberekként kommunikálnak, akkor, amikor az influenszerek már nem mernek így tenni. A márkákban való első bizalomvesztést követően ez a generáció az influenszerek felé fordult, ám bennük is csalódva a márkákhoz fordult újra, de sokkal felnőttebb kapcsolatot kialakítva – 11 éve Z-generáció kedvenc márkái közt még olyanok szerepeltek, mint az Oreo, a McDonald’s vagy a Wii, most az alfák azonban az Apple-re, a Samsungra vagy a Nike-ra hagyatkoznak.
Trunk kitért a friss mémek jelenségére, melynek megértésébe sokunknak törik bele a bicskája. Véleménye szerint az influenszerek a mémkarakterként való kommunikációra szorítkoznak: közülük is kiemelte a nemrég Magyarországon is megforduló, borítóképünkön látható Ishowspeedet.
„Mit akar ez a srác? Nem biztos, hogy pozitív, értékteremtő. Kettős kötést alakít ki rajongóival, először megbünteti őket, rájuk ugat az utcán, aztán megajándékozza őket és sír velük. Mémnek lenni biztonságosabb, mint embernek”
– summázta. Emberi helyett inkább valami groteszk az, ami jellemzi őt és sok társát is. Kitért az algospeak jelenségének faramuci mivoltára is – a tartalomgyártóknak el kell kerülniük olyan szavakat, mint a halál, mivel a platformok saját tartalmaik hirdethetőségét védve azok tartalmait, akik ilyen vagy ehhez hasonló kifejezéseket használnak, törlik vagy elrejtik a felhasználók szeme elől.
Az algoritmus a mi napistenünk
„Így született a halál helyett az unalive, elélettelenedett kifejezés. Felmerül a kérdés: milyen hatással lesz az egy generációra, ha nem beszélhet komoly témákról?” – tett fel a generációs szakember egy fontos kérdést. „Úgy vagyunk az algoritmussal, mint a maják a napistennel. Nem tudjuk, mikor lát és mikor nem, mit lehet és mit nem” – fogalmazott.
És hogy Trunkot miért Vitraytól látszólag távol álló személyiségként említettük feljebb? Részben záró gondolata miatt: az algoritmusok felett áll egy könyv, fogalmazta meg előadása végén, ezért is érdemes ahhoz, a régi technológiához, és annak őszinteségéhez nyúlni.