A film annak a történetét meséli el, hogy az üzletasszonyt 2004-ben bennfentes kereskedéshez kapcsolódó vádakkal elítélték, ami miatt börtönbe került. Egy ilyen eset könnyen örökre tönkretehet egy márkát, különösen egy énmárkát, Martha Stewart esetében azonban nem ez történt. 2005-ben hatalmas visszatérő kampányt folytatott, és ma ugyanúgy pörög az üzlete, mint korábban. Ez elsősorban a nevével fémjelzett online életmódmagazin köré összpontosul, ahol a magazincikkek mellett különböző márkaegyüttműködéseket találunk, de rendszeresen ad ki könyveket és jelenik meg egyéb médiumokban is.
Haladni a flow-val
Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalni, hogy Stewart hogyan haladt előre a márkaépítés útján, azt mondhatnánk: ment a flow-val, és mindig abból dolgozott, ami kéznél volt. Családjából hozta a főzés és kertészkedés iránti szeretetét, amihez művészetek iránti érdeklődés társult, a főiskolán pedig történelem és építészettörténet szakon végzett. Szépérzéke és esztétika iránti elkötelezettsége vállalkozásainak is kulcsfontosságú eleme, ehhez képest éles kitérő volt, amikor apósa nyomdokait követve 1967-ben brókerként kezdett dolgozni. Ekkoriban alapított férje, Andrew Stewart egy kiadóvállalatot, majd megvettek egy 19. századi connecticuti tanyát, amely később a Martha Stewart nevével fémjelzett kiadó TV-stúdiójának modelljéül szolgált. Ekkor derült ki az is, hogy jó érzéke van a dekorációhoz.
Karrierjének következő állomása a '70-es években egy catering-vállalkozás volt, majd felkérték egy szakácskönyv elkészítésére, amelyben a vendégei számára kínált ételekhez kapcsolódó receptek és képek szerepeltek. A gasztronómia igen hálás marketingtéma tud lenni, Martha Stewart vállalkozása pedig szépen szárnyalt is felfelé.
Miután 1990-ben elváltak a férjével, Stewart a Time kiadóvállalattal írt alá szerződést egy új magazin, a Martha Stewart Living létrehozására, majd 1997-ben üzlettársával megvásárolta a brandjéhez tartozó tévés, magazinos és kereskedelmi projekteket, melyeket a Martha Stewart Living Omnimediában egyesített. Ekkortájt indult el saját weboldala és egy katalógusos szolgáltatása is.
A 2000-es években különböző lakberendező cégekkel és áruházakkal lépett együttműködésre, és alkotott ennek keretében saját márkás termékeket, majd a 2010-es években az online kereskedelemre evezett át, miközben ügyelt arra, hogy rendszeresen megjelenjen nagyobb médiumokban, akár saját műsorokkal is.
Az üzlethez legalább annyira ért, mint a háztartáshoz
Felsorolni is nehéz, hogy Martha Stewart mi mindennel foglalkozik és hány projekt, cég és együttműködés van a háta mögött. Mindebből jól látszik, hogy milyen agilisen és jó érzékkel kapcsolódott be mindig az aktuális trendekbe, és nem késlekedett váltani, változtatni, ha arra volt szükség. Ezek pedig olyan tulajdonságok, amelyek a gyorsan változó kereskedelmi világban egyre fontosabbá válnak bármely márkának.
Mint a Financial Brand Forum írja róla, lehet, hogy ért a háztartáshoz, de a szakértelme legalább ekkora, ha nem nagyobb az üzlet terén.
“Stewart bátor kockázatvállaló, marketingzseni és befolyásos üzletasszony, aki tudja, hogyan tartsa fenn és növelje a márkáját elkötelezett követők millióival. Olykor a saját koncepciójától egészen távol álló területekre is elmerészkedik, amilyen például a Snoop Doggal való együttműködés, akivel 100. szakácskönyvének megjelenését is együtt ünnepelte.”
A magazin össze is szedett néhány kulcsfontosságú tényezőt, ami hozzájárult az üzletasszony sikeréhez.
a nagy ötlet kis ötletekből születik
“Fordítsd a figyelmed és a kreativitásod az alapvető dolgokra, amelyekre az embereknek szüksége van, és amit akarnak. Majd keresd meg a módját, hogyan bővítheted nagy ötletté”
– mondja Martha Stewart, aki a lehető legtöbb ötletet sorakoztatja fel, majd elkezd mélyebbre ásni, hogy kiválassza a legéletképesebbeket. Úgy véli, a legjobb ötletek gyakran azok, amelyek kezelhető méretűek, de könnyen tágíthatók is. Hitvallása szerint az sem mindegy, hogy milyen hatást gyakorolnak a világra, és jobb hellyé teszik-e azt. Például személyes frusztrációból is született már ötlete, méghozzá egy falfesték-márka, miután nem talált megfelelően természetes hatású színeket otthona felújításához.
Vállaljunk kockázatot
Úgy gondolja, a kalkulált kockázat a siker sarokköve, de nagy különbség van egy jól kiszámított, befektetésnek tekinthető kockázat és a vakmerő véletlen ugrás között, ami miatt minden összeomolhat. Szerinte nem szabad mindig az „életre szóló lehetőséget” keresni, mert mindig lesznek újabbak a láthatáron. Azt is tanácsolja, hogy ne vágjunk bele olyasmibe, amiben kényelmetlenül érezzük magunkat, vagy amire nem vagyunk felkészülve, mert mindig lesz újabb esély.
Szépség és minőség
Miután munkásságának jelentős része az esztétikára épül, nem csoda, hogy Stewart a jó dizájn értékét hangsúlyozza, ugyanakkor felhívja a figyelmet a minőség előtérbe helyezésére is. Úgy véli, a minőségnek kell vezérelnie a döntéseket nap mint nap. A szervezeteknek olyan vállalati kultúrát kell kialakítaniuk, amely minden szinten a minőséget részesíti előnyben.
“Akkor se áldozzuk fel a minőséget, amikor kihívásokkal nézünk szembe.”
Költséghatékony PR
Ahhoz, hogy valóban elterjesszük a termékekről és szolgáltatásokról szóló hírt, meg kell fontolni minden módszert, és egyensúlyt kell teremteni a kreativitás és a közkeletű megoldások között. Martha Stewart hisz a médián keresztül elért „agresszíven merész” publicitásban. Ennek egyik legjobb módja, ha szakértőként jelenik meg valaki, amit ő maga is évtizedek óta alkalmaz a különböző magazinokban és a tévében. A szakértelem folyamatos megosztása, illetve az információk átadása erősíti és pozicionálja a márkát. Érdemes a hírcsatornák számára információforrásként rendelkezésre állni.
„Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, mindig meg kell keresni a módját, hogy hogyan közvetíthetjük a potenciális ügyfelek felé azt a sok jó dolgot, amit csinálunk. Erről szól a PR.”