Mint azt korábban megírtuk, a médiaszakma Gulyás János kommunikációs szakembernek, Kovács Tibornak, a Ringier Hungary ügyvezetőjének, valamint posztumusz elismerésként Hantosi Bálint reklámszakembernek ítélte oda a MediaFuture Awardot 2025-ben.

A díjat kiadványunk alapította az idei Media Regatta alkalmából, hogy egyfajta Hall of Fame-ot létrehozva évről évre összegyűjtse a vállalati, ügynökségi és média terület legmeghatározóbb szereplőit. Az elismerésben minden évben három vezető szakember részesül.

Így zajlott a MediaFuture Award díjátadója

A díjazottakról a Media Regattán résztvevő szakemberek dönthettek, akik a versenyt megelőzően meghatározott kritériumok szerint adhatták le jelölésüket. Ennek alapján állt össze a szakmai Hall of Fame első három tagja.

A szakma ezúttal posztumusz elismerésként a tavaly novemberben tragikus hirtelenséggel elhunyt Hantosi Bálintnak, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) közterületi tagozata egykori elnökének, a Scores Group médiakutatással és médiaauditálással foglalkozó cégcsoport volt vezetőjének, valamint Gulyás János kommunikációs szakembernek, a Wavemaker korábbi vezetőjének, illetve Kovács Tibornak, a Ringier Hungary ügyvezetőjének ítélte oda a díjat.

A díjazottakat ünnepélyes keretek között, a Media Regatta díjátadója során a balatonfüredi Vitorlás Étteremben hirdették ki. A megható pillanatokkal tarkított díjátadón készült fotókat alábbi galériánkban gyűjtöttük össze:

A díjátadón adta át szakmai különdíját a TV2 és az RTL is. Az Impact Award by RTL díjat – amelyet annak a versenyző cégnek ítélték oda, amelyik a legnagyobb hatással van a piacra – a ONE, míg a TV2 A Legnagyobb Médiaélmény Különdíjat – amellyel azt a versenyző céget ismerték el, amelyik az utóbbi időszakban igazán maradandót alkotott – a Publicis Group Hungary kapta. A MediaFuture Award díjazottjait a következő időszakban külön-külön is bemutatjuk.