Új szériával jelentkezik Szabó Zsófi és Stohl András műsorvezetésével június 9-től a TV2 Klubon az Újratervezés.

A produkció lelkes csapata profi szakemberek segítségével ismét olyan rászoruló családok otthonát alakítja át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Sorsfordító és szívfacsaró történetekből most sem lesz hiány – olvasható a csaotrna közleményében.

2025-ben a TV2 ismét segítő kezet nyújt olyan családoknak, akik számára az igazi otthon megteremtése csak álom. A stáb profi tervezők és kivitelezők segítségével éjt nappallá téve dolgozik azon, hogy élhetőbb és szebb körülményeket alakítsanak ki.

A két műsorvezető idén is Szabó Zsófi és Stohl András, akik mellett Szabó András Csuti és Lehoczky Léna lakberendező most is végigkíséri a műsorban szereplők útját. Az elképesztő lelkes, mindenre elszánt négyes újabb családok életét varázsolja álomszerűvé, akik amellett, hogy lakáshelyzetük gyökeresen megváltozik, felejthetetlen élményprogramokon is részt vehetnek.

Mind a négyen számos megrázó körülménnyel találkoztak már a korábbi epizódokban is, de az az élethelyzet, amit rögtön az első héten láthatnak majd a nézők, még őket is hatalmas kihívás elé állította érzelmileg.

A negyedik évadban csatlakoztam az Újratervezés csapatához. Egyszerűen képtelen voltam kontrollálni az érzéseim, sokat sírtam, és néha szégyelltem is a könnyeim azok az emberek előtt, akik a szememben olyan erősek és kitartóak voltak. A tavalyi év engem is sok mindenben megkeményített, de azt elárulom, az ötödik évadban sem lesz könnyekben hiány. Új családok, megrendítő történetek, a célunk pedig ugyanaz, megmutatni a tv nézőknek milyen jó segíteni és esélyt adni egy jobb életre. Köszönöm, hogy részese lehetek ennek idén is

– kezdte Szabó Zsófi.

Az Újratervezésben évadról évadra nagy öröm részt venni, hiszen új embereket, új sorsokat ismerhetünk meg. Mindig nagyon meghat, hogy a műsor mennyit tud segíteni egy családnak abban, hogy sor kerüljön a házuk felújítására, és ezzel megújuljon az életük. A műsorvezetőtársakkal azért is felemelő együtt dolgozni, mert ott van Csuti, aki képviseli a másik férfierőt, Zsófi, aki a maximális érzékenységet, Léna pedig a szakértelmet. A mi kvartettünk szerintem így tökéletes ahogy van, és bízom benne, hogy még hosszú évadokon keresztül tudjuk támogatni a rászorulókat

tette hozzá Stohl András.

Címkék