Az idei év talán legfontosabb videójátéka kétség kívül a BioWare október 31-én megjelent Dragon Age: The Veilguard volt. A játéksorozat korábbi része, a Dragon Age: Inquisition 10 évvel ezelőtt jelent meg, számomra ez azért számít különlegesnek, mert az első teljes értékű cikkemet éppen ezen játék kapcsán írtam a GameStar Online gyakornokaként. Minden szempontból más volt a világ.
A média szerepének visszaszorulása
A két játék között eltelt 10 év alatt nemcsak a munkám és a videójáték-ipar változott, hanem az is, ahogy általában a médiához viszonyulunk. Ha a játékpiart nézzük, a klasszikus újságírás mértékadó szerepe már a gyakornoki időszakomban is rendkívül gyengének számított az éppen felemelkedő vagy adott esetben már néhány éve alkotó online tartalomgyártókkal szemben, akik akkoriban leginkább a YouTube-on tevékenykedtek. És lássuk be: az önazonos és vállaltan outsider videógyártók gyakran olyan újszerű és őszinte hangot ütöttek meg, amelyhez képest kifejezetten öregecskének számított egy-egy hat-nyolcezer karakterben megfogalmazott kritika, amely ráadásul nyomtatott formában jelenik meg, adott esetben napokkal, hetekkel az adott játék premierje után.
„Nem is csoda, hogy ezt az új tempót és a szembenállást a hagyományos gaming sajtó nem igazán tudta lekövetni, amit jól mutat az is, hogy sorra szűntek meg a nyomtatott magazinok, szaklapok; Magyarországon például nyomtatott formában már évek óta nem jelenik meg semmiféle videójátékos tematikájú magazin.”
Bár a hagyományos, szakmai elvek és normák alapján működő sajtó javarészt online térbe költözött, a tartalomgyártók, influencerek továbbra is mintha előnyben lennének, ami a magas nézettség mellett a felhasználói elfogadottságban is megnyilvánul. A vállaltan szubjektív hang, a nem feltétlenül újságíró szakmai elvek mentén történő tartalomgyártás és a szélsőségesebb véleménynyilvánítás továbbra is óriási figyelmet képes megragadni, miközben a szaksajtó képviselőit rendre megkérdőjelezik autenticitásukat, kvalitásaikat, illetve szándékaikat illetően.
A Dragon Age: The Veilguard október 31-i megjelenése is egy olyan ütközést eredményezett, amelynél éles ellentét tapasztalható a szakmai alapokon nyugvó, valamint az amatőr zsurnalizmus között. Ezzel önmagában persze nincs probléma, ám ez az ütközés olyan hullámokat keltett, amelynél túlmutat egy-egy kritika keretén.
Éles különbségek
Ha megnézzük a játék Metacritic adatlapját, ahol a szaksajtó összesített eredményét, valamint a felhasználók által adott értékeléseket egyszerre láthatjuk, óriási szakadékra lelülünk. A cikk írásának a pillanatában a professzionális sajtó által adott értékelések 83%-osra értékelik a játékot, amire a Generally Favorable, azaz általában kedvező címkét rakja a rendszer. Ezzel szemben a felhasználói pontszámok összesített értéke 10-es skálán 3,8.
Természetesen egy-egy játék megítélése teljesen szubjektív dolog, azonban egy ilyen mértékű eltérés joggal kelt gyanút bennünk. A Dragon Age: The Veilguard esetében véleményem szerint a következők érdemelnek különös figyelmet: a játék kiadójának elhibázott PR-taktikája, a tartalomgyártók kicsinyessége és aktuálpolitikai betagozódása, az ebből következő narratívaépítés és az erre való teljes mértékben destruktív kapcsolódás.
Az elhibázott PR eredménye
A Dragon Age: The Veilguard kiadója, az EA Games hónapokkal a megjelenés előtt elkezdte hangolni potenciális vásárlóit az október 31-i megjelenésre. Mindent a tankönyv szerint csináltak. A különböző előzetesek és újfajta médiaeszközök bevetése mellett a szaksajtó és a tartalomgyártók számára egyaránt lehetőséget biztosítottak arra, hogy kipróbálják a játékot, illetve hogy ezen élményekből táplálkozó tartalmak, videók, cikkek szülessenek. Ebben nem volt semmi meglepő dolog, ám a játék megjelenési napjához közeledve egyre több nagy feliratkozói számmal rendelkező tartalomgyártó jelentette be, hogy a játékhoz nem kapnak korai hozzáférést, azaz
nem tudnak olyan kritikát készíteni, amely a kritikai embargó lekerülése után azonnal élesedhet, meg kell várniuk játék megjelenését.
Mivel ezen tartalomgyártók között voltak olyanok is, akik korábban meghívást kaptak a játék előzetes bemutatójára, sokan értetlenségüket fejezték ki, nem kevesen pedig panaszos hangvételű videókban nyilvánították ki értetlenségüket, PR-szempontból azonban a legrosszabb fejlemény egyértelműen az volt, hogy megszületett egy olyan történet, amelyben vannak azok a médiumok és tartalomgyártók, amelyeket gyakorlatilag megvettek, és a korai hozzáférésért cserébe egyfajta burkolt reklámtevékenységet folytatnak, illetve azok, akiktől az őszinte véleményük miatt megvonták lehetőségtől, hogy a játék megjelenése előtt kritikát fogalmazzanak meg. Az első csoportba természetesen jellemzően a hagyományos médiumok képviselői tartoztak, a másodikba pedig az újfajta tartalomgyártók.
Nem nehéz belátni, hogy hibás stratégia volt az EA Games részéről ez a fajta szűrés, illetve hogy nem számoltak azzal, hogy ennek a tényét mennyire fel fogják hangosítani maguk a tartalomgyártók, illetve azok a másodvonalas alkotók, akik további értelmezéseket és mikrotörténeteket gyártottak („el akarják titkolni, hogy milyen rossz a játék”) az esettel kapcsolatban. A játékot már megjelenése előtt woke propagandának állították be, kifejezetten becsmérlő hangulatú, megszégyentő, nem ritkán uszító hangulatú videók születtek nagy számban, ahol a játék vélt problémái mellett gyakran kiemelték azt is, hogy azok az újságok, médiumok és tartalomgyártók, amelyek pozitív hangvételű kritikát fogalmaztak meg, nyilvánvalóan eladták magukat.
Politikai jellegű párhuzam
A szokásos és felhasználói oldalról sajnos régóta üdvözölt szembeállítás jól ismert története mellett az aktuálpolitikai keretezés ráadásul érzelmi szempontból is új szintre emelte a játék körüli diskurzust. A „woke propaganda” vélelmezése, illetve ennek elutasítása ráadásul pont az amerikai választások környékén különösen aktív témának is számítanak. Különös, szinte félelmetes volt látni, hogy mennyire gyorsan képződik meg a klasszikus „ők és mi” narratíva, illetve hogy a keretezés után megjelent vérszagra milyen vehemenciával ugrottak rá az erre nyitott tömegek.
Amit fentebb, a Metacritic-en láthattunk, a review bombing tipikus esete, némileg hasonló ahhoz, amit a Star Wars: Az akolitus esetében is láthattunk. Egyre másra érkeztek a pusztán ártó szándékú lepontozások, illetve mindazok megszégyenítése, akik jó véleménnyel voltak a játékról. Természetesen maguk a tartalomgyártók között is voltak ilyen hangok, akiket a tömegek rögtön ítélő bírósága azonnal el is könyvelt bértollnoknak, hazugnak vagy rossz szándékú manipulátornak.
Az eset annyira kirívónak számít, hogy a Metacritic oldal üzemeltetői is reagáltak, a Eurogamer kérdezte őket a különös szituációról:
„Nagyon komolyan vesszük az online bizalmat és biztonságot minden oldalunkon, így a Metacritic-en is. Az oldalon egy moderációs rendszer működik, amely segítségével nyomon követjük a használati feltételeink megsértését. Csapatunk minden visszaélésről szóló jelentést átnéz (beleértve, de nem kizárólagosan a rasszista, szexista, homofób megnyilvánulásokat, valamint más felhasználók sértegetését), és ha szabálysértés történik, az értékeléseket eltávolítjuk.”
A játék jelenlegi Metacritic pontszámából persze jól látszik, hogy ezek a biztonsági irányelvek önmagukban kevesek ahhoz, hogy az inkorrekt hozzáállást kiszűrjék. Sokkal nagyobb gond azonban, hogy az ilyenfajta drámák közepette egyedül marad a felhasználó, illetve azon szándéka, hogy megbízható forrásokból olyan ismeretekre tegyen szert, ami amellett, hogy szórakoztató, hitelesen segíti is abban, hogy tájékozódjon a világban.