November 28-án tartják a Creator Awards 2024 powered by MBH Bank díjátadóját, ahol grandiózus gála keretében ismerik el a legkiemelkedőbb magyar tartalomgyártókat, összesen 14 kategóriában. Az eseményen számos meghívott előadó gondoskodik arról, hogy a résztvevőknek különleges szórakozásban legyen részük.

Idén második alkalommal rendezik meg a Creator Awards-t, ahol a legizgalmasabb magyar influenszerek részesülnek elismerésben. Ahogy arról korábban a Mediafuture is beszámolt, amely idén nemcsak médiapartnerként, hanem Márton Szabolcs szakmai vezető jóvoltából a zsűri tagjaként is részt vesz az eseményen, az értékelés első körében a közönség szavazatai alapján alakult ki a rangsor, majd ezeket az eredményeket is figyelembe véve a zsűri közösen döntött a legjobbakról. 12 kategóriában született shortlist, amelyből a zsűri végül szavazással a győzteseket is kiválasztotta – kilétükre a november 28-i gálaesten derül fény, amely a díjátadó mellett még más különleges programokat is tartogat.

Még jobb, még pörgősebb

Az esemény előkészületeinél a szervezők felhasználták a tavalyi tapasztalatokat és észrevételeket is, ez alapján tökéletesítették a díjátadót. Több mint fél éves szervezési munka eredményeként a teljes jelöltállítási folyamat, a szavazási kampány, és az értékelés is új formában valósult meg, emellett számos új partneri és piaci együttműködés is született, amelyek mind közrejátszottak a gálára jutó tartalomgyártók kiválasztásában.

"A marketing csapatunkra Paholik Kittivel és Fehér Bogival kiemelt szerep várt ezen a téren, hogy minden részletre kiterjedően tudjuk előkészíteni az eseményt, annak felvezető kommunikációját és a jelöltetést, bevonva minden együttműködő szponzort, partnert, zsűritagot, szakmai résztvevőt, és legfőbbképpen az infuenszereket" - mondta el Keresztessy Zoltán, a PFR Group marketing directora.

Idei újítás, hogy a jelöltek állításában a hazai influenszerszakma meghatározó cégei és legnagyobb ügynökségei vettek részt, többek között a Social Guru, az Armadillo, a PFR Group, az Innowa, a Dot Creative, a Follow me és még sokan mások. Az így kialakult listákra az idén immár 12+2 kategóriában tudtak szavazni a rajongók egy hónapon keresztül. Ezután független szakmai zsűri értékelte a jelölteket, amelynek tagjai idén is a piac majd minden szegletének legmeghatározóbb alakjai ügynökségi, média- és influenszeroldalról is. Így a zsűri személyes szavazása arról, hogy kik kerüljenek a top háromba, valóban a teljes szakma véleményét tükrözi.

"Több alkalommal zsűriztem már különböző kreatív vagy reklám díjaknál, ezért kifejezetten élmény volt a személyes zsűrizéshez összehívni azt a szakemberekből álló gárdát, akik aztán több mint 4 órányi, komoly érvelésekkel, szavazásokkal, kompromisszumokkal teli megbeszélés után elégedetten véglegesítették a listákat" - mesél Keresztessy Zoltán a tapasztalatairól.

A rendezvény az idén grandiózusabb lesz, mint tavaly volt, amit a helyszínválasztás is tükröz. A MOM Sport mérete lehetővé teszi, hogy a két kiemeltebb rész mellett, melyekben a jelöltek, a zsűri, a fellépők és a marketingszakma képviselői buliznak majd, legyen egy olyan terület is, ahol azok a rajongók érezhetik jól magukat, akik a kedvenc tartalomgyártóiknak szeretnének szurkolni. A programot koncertek és látványos showelemek teszik még színesebbé. A díjátadó előtt, alatt és közben is a magyar zeneipar legnépszerűbb alakjai lépnek a Creator Awards színpadára, egész este gondoskodva a hangulatról. Az esemény fényét az Oscar-gálához hasonló, vörös szőnyeges bevonulás emeli. A kategóriák számának 14-re csökkentésével pedig a díjátadások ideje is rövidült, így az esemény sokkal pörgősebb lesz.

"Külföldön már számos alkalommal vettünk részt az előző években az Oscar-hoz hasonló színvonalú influenszer-díjátadókon, mind Londonban, Amszterdamban, Miamiban vagy Los Angelesben, így egyértelműen ennek a nívónak a megteremtését képviseljük, és valósítjuk meg minden évben a Creator Awards-zal" - összegzi Keresztessy Zoltán.

Címkék