Gyerekként mi szerettél volna lenni, ha nagy leszel?

Szerintem én is keresztülmentem a szokásos vonatvezető, tűzoltó körökön, de a leghosszabb ideig tartó szerelem az építészet volt. Ahogy a kommunikációs szakmában, így ott is megvan a kettősség: művészet és tudomány egyszerre. El is kezdtem tanulni, de az akkori környezet miatt úgy éreztem, jobban szeretem az építészetet, mint hogy azzá váljak. Akkor váltottam vissza a kommunikációra, aminek azért voltak régebbi gyökerei, mert már általános iskolában újságot alapítottam, gimnáziumban is főszerkesztője voltam aLAP-nak. 

Miért ezt a szakmát választottad?

A kommunikációban nem annyira az alkotás, a kreatív területek érdekeltek, hanem a stratégiai szint: lapigazgató, producer akartam lenni, ahol a nálam tehetségesebb emberek munkáját tudom segíteni, koordinálni, irányítani. Néhány rövid, médiában futott kör után váltottam a PR szakma felé. Mérleg jegyű vagyok, és talán ezért is tetszett ebben a szakmában is az, hogy itt egyszerre kell adatok, struktúra, rendszerek átlátása alapján dönteni, de sokszor megérzésre, kreativitásra, sőt akár művészeti hajlamra is van szükség a jó megoldásokhoz. 

Ki vagy mi inspirál a mindennapi munkádban?

Évtizedeken keresztül volt egy mentorom, aki családi barátból lett tanácsadó, később üzlettárs is – rengeteget tanultam a személyiségéből, az általa vezetett csapat dinamikájából, a stratégiai szemléletéből és közben a mély emberi érzéseiből. Szavai és gondolatai azóta is elkísérnek. Az elmúlt másfél évtizedben leginkább az motivált, hogyan tudok olyan csapatokat építeni, támogatni, ahol a sokszínűség és jó szervezettség miatt többszörözni lehet a csapattagok egyéni teljesítményét. Inspirál a változatos munka, hogy rendre máshol, kicsit más pozícióban, más emberekkel dolgozom együtt, magyarországi és nemzetközi környezetben is. Nagyon jó bizalmi környezetben működni, de sokszor az is inspirál, ha bizalmatlanságot érzek, mert feltárhatóak mögötte olyan mozgatórugók, amelyek alapján tanulni, fejlődni tudok. Remélem, a munkám nem csak a közvetlen környezetemre, hanem akár a szakma számára is pozitív hatást eredményez.

Hogyan látod az iparág jövőjét húsz év múlva?

A szűkebb értelemben vett PR-szakma szerintem jelentősen átalakul: a multistakeholder szemlélet, a kétirányú, odafigyelésre és párbeszédre épülő kommunikáció iránti szükség, így a PR stratégiai szerepe biztosan megmarad, sőt megerősödik. Az, hogy ezt milyen formában teszi (például technológiai támogatással, tanácsadó cégeknél, vagy ellenkezőleg, kreatív ügynökségeknél), változni fog. Az óriási ügynökséghálózatok és a kis cégek is keresik rá a megoldást. A tágabb értelemben vett kommunikációs szakma ereje megmarad: akár globális, akár nemzeti, akár vállalati szinten a márkaépítés, az értékesítés-támogatás eszköze továbbra is ez lesz. Viszont egyre nagyobb kihívás az önző hozzáállás mindenhol a világban (lásd: engem vegyél, rám szavazz, az én érdekem a fontos), ezért az együttműködésre, közös jóra alapozott etikus működés a célok és eszközök tekintetében is felértékelődik. Bízom benne, hogy a kommunikációs szakma eszközeit jó célokra fogjuk használni.

Milyen tanácsot adnál annak, aki a szakmában szeretne elhelyezkedni?

Legyen nagyon nyitott: ha PR-szakember akar lenni, bele kell tudnia bújni minden stakeholdere bőrébe, mert csak akkor fog tudni igazán jó munkát végezni. Legyen érdeklődő, mindig akarjon tanulni, megérteni, fejlődni. Próbáljon ki sok mindent a kommunikációs szakmában és válasszon egy olyan területet, amiben jól érzi magát, és legyen profi benne – ez rengeteg motivációt ad.