A mesterséges intelligencia napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő technológiája, amely alapjaiban változtatja meg számos iparág működését. Az AI nem csak a bárki által használható szövegalkotó programot vagy a generált képeket, zenéket, videókat jelenti. Sokkal többre képes, ami mellett nem szabad szó nélkül elmenni.

Akár tartasz tőle, akár imádod az technológia által megnyitott távlatokat, vitathatatlan tény, hogy az AI itt van velünk, és még nagyon sokáig itt is lesz. Meg kell hát értenünk, és a lehető legtöbbet szükséges tanulnunk róla, hogy a benne rejlő lehetőségeket kihasználhassuk, az esetleges problémákra pedig felkészülhessünk.

Ahhoz pedig, hogy mindent egy helyen megtalálj, nem kell messzire menni. 2024. szeptember 9-10-én ugyanis újra AI Summit a Városligetben! Az idén kétnaposra bővített esemény keretében a liget egy campussá alakul, ahol az érdeklődők AI-diákokként mélyíthetik el a témával kapcsolatos ismereteiket. A két fő helyszín a Magyar Zene Háza és a Néprajzi Múzeum lesz, de szabadtéri előadások is várják a közönséget. Aki pedig igazán szeretne belemerülni a mesterséges intelligencia világába, az a 20 workshop valamelyikéhez is csatlakozhat.

Információ és naprakészség

A tavalyi AI Summit az első olyan konferencia volt, amely csak és kizárólag az AI-jal foglalkozott. A rendezvény fővédnöke Dr. Tilesch György (George Tilesch), a PHI Institute elnöke, aki nemzetközi AI szakértőként amerikai, dubaji és Európai Uniós kormányoknak is dolgozik, emellett otthonosan mozog a Szilícium-völgyben. Nyilatkozata szerint

idén kb. 100 előadás világítja meg a mesterséges intelligencia témáját üzleti, társadalmi, sőt ipari aspektusból is,

nemzetközi és magyar szaktekintélyekkel, MI-t professzionálisan használó hazai hírességekkel.

A kreatív ipartól a kereskedelemig, az egészségügytől a banki szektorig, a hadiipartól a technológiai mamutokig az előadók minden témát egy általános betekintéssel indítanak. Ez alapján a közönség soraiban ülők eldönthetik, hogy maradnak, vagy tovább keresik a számukra legizgalmasabb és legrelevánsabb topikot. Többek között olyan területek kerülnek fókuszba, mint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos legfrissebb információk, az AI társadalomra gyakorolt hatásai, valamint a felhasználóként fontos tudnivalók. A résztvevők így garantáltan tájékozottabban és a mesterséges intelligencia terén bátrabban vághatnak majd bele a 2025-ös évbe.

Címkék