A közösen szervezett projekt célja az volt, hogy újra összehozza az egymástól elszakított iskolai közösségeket, lehetőséget adva a diákoknak, hogy méltósággal vehessenek búcsút egykori tanáraiktól.

Az utolsó osztálykirándulás – ezzel a címmel valósult meg a Radnóti Színház és a Publicis Groupe Hungary közös projektje. Az esemény fő célja az volt, hogy újra összehozza az egymástól elszakított iskolai közösségeket, lehetőséget adva a diákoknak, hogy méltósággal vehessenek búcsút egykori tanáraiktól – olvasható a Színház Online oldalán.

A színház decemberi bemutatóját, az Istentelen ifjúság köré építették fel: az esemény elbocsátott és felmondott tanárokkal, valamint volt diákjaikkal vállalt szolidaritást. A találkozóról egy megható kisfilm is készült.

A zártkörű díszelőadásra számos elbocsátott, illetve felmondott pedagógust hívtak meg, akiknek már nem volt lehetőségük, hogy végig vigyék az osztályaikat. Mikor az előadás végén harmadszorra is felgördült a függöny, a tanárok saját egykori tanítványaikat pillanthatták meg a világot jelentő deszkákon. A diákok Presser Gábor és Adamis Anna Valaki mondja meg című megható dalával búcsúztak az oktatóiktól. Az éneklésbe a nézőtéren maradó diákok, illetve maguk a színészek is becsatlakoztak.

Az Istentelen ifjúság című darab Ödön von Horváth '30-as években írt, a két háború közötti Németországban játszódó kisregényei – az Istentelen ifjúság és Korunk gyermeke – alapján készült. A darabot Sándor Júlia és Hárs Anna írta színpadra Nagy Péter István rendezővel közösen. Az előadás egy tanár hányatott sorsát mutatja be, aki szembeszegül a kora ideológiájával és oktatási rendszerének propagandisztikus igazságtalanságaival, így elveszíti a hivatását, azonban morális tartása jobbára megmarad.

Bár a témával folyamatosan foglalkozott a sajtó, a pedagógusok és a gyerekek közötti elszakított kötelékek lélektani hatásáról kevesebb szó esett. Ezzel az eseménnyel szeretnénk ráerősíteni a téma aktualitására, különösen most, a ballagás, érettségik és felvételik időszakában. Nem véletlenül az Istentelen ifjúság köré épült az ötlet, hiszen a színdarabban erős párhuzam fedezhető fel a korabeli és a mai magyar viszonyok között, legyen szó az oktatás helyzetéről, a fiatalok morális dilemmáiról vagy a tanárok megbecsültségéről.

– mondta Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója.

A különleges esemény a színház előcsarnokában több, rögtönzött osztálytalálkozóval folytatódott. Egy tanár búcsúzóul elmondta:

Megrendítő volt és felemelő. Megrendítő, ha belegondolok a magyar oktatás jövőjébe, és felemelő, ha belenézek a gyerekeim okos és világot megváltó tekintetébe. Felejthetetlen élmény volt, nem gondoltam, hogy ma erre jövök ide a Radnótiba. Most majd ide is ezer szállal kötődöm.

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb cikkekről, vagy szívesen hozzászólna a posztokhoz, akkor kövesse a MediaFuture Facebook és LinkedIn oldalát is.

(Borítókép: Getty Images Hungary)

Címkék