A világ leggazdagabb embere talán korunk legmegosztóbb személyisége is egyben, akinek vállalatirányítási döntései és impulzív kommunikációja gyakran kiveri a biztosítékot. Nem meglepő, hogy nem csak felhasználók milliói, de az egykori Twitteren – új nevén X – hirdető óriáscégek is kifaroltak Elon Musk mögül. Ezt látva természetesen a versenytársak is vérszemet kaptak, és erőteljes fejlesztések indultak a Twitter-szerű közösségi médiaplatformokon.

Elon Musk úgy bevásárolt a Twitter papírjaiból, hogy 2022 áprilisában a legnagyobb egyéni részvényessé vált. A kék madár logós közösségi oldalt végül 44 milliárd dollárért felvásárolta, és kis túlzással ámokfutásba kezdett a cég élén. Egy biztos, sokan keserű szájízzel követték az eseményeket, és egy új közösségi élményre vágynak, messze az ellentmondásos tweetjeiről híres vezetőtől. 

Az akvizíciót követően Musk a Twitter élén masszív létszámleépítésbe kezdett, ami sokaknál kiverte a biztosítékot, illetve kérdéseket vetett fel a platform jövőjével kapcsolatban. Az elbocsátások egy szélesebb körű stratégiai váltás részét képezték, mivel az új tulajdonos igyekezett racionalizálni a működést, illetve új funkciók bevezetésével akarta növelni a felhasználói elkötelezettséget és a Twitter – új nevén X – vonzerejét.

Musk ambíciói közé tartozik, hogy a platformot olyan „mindenre kiterjedő alkalmazássá” szabja át, mint a kínai WeChat, amely kereskedelmi és fizetési funkciókat is nyújt. Nem egyértelmű azonban, hogy az amerikai és a nyugati közönség lelkesedik-e az ötletért. Maga Musk pedig elég homályosan fogalmazott a konkrétumokról.

Miközben az X identitásválsággal és csökkenő reklámbevételekkel küzd, – miután olyan óriáscégek hagyták faképnél, mint a Warner Bros, Discovery és Lionsgate – felhasználók tömegei kezdtek alternatívák után kutatni. A korábban Twitter néven ismert alkalmazásnak 2022 decemberében közel 370 millió felhasználója volt világszerte, miután Musk 44 milliárd dollárért felvásárolta. Alig egy évvel később már 353 millió felhasználóra csökkent, és a Statista előrejelzése szerint 2024-re 335 millióra fog csökkenni a számuk. Ezt tetézi, hogy a világ leggazdagabb embere drogbotrányba keveredhetett, a The Wall Street Journal cikke szerint munkatársai állítják, hogy többféle legális kábítószert használ – sőt, bizonyos esetekben még illegális szereket is fogyaszt, habár Musk ezt tagadja. Az ügy amellett, hogy a legsikeresebb vállalkozó egyébként is megkérdőjelezhető jó hírnevét csorbította, pénzügyileg is bevitt egy gyomrost. A Tesla-részvények tulajdonosai ugyanis nem értékelték a drogbotrányt: zuhanni kezdett a papír ára, és Musknak meg kellett nyugtatnia a befektetőket, hogy nem kábszerfüggő.

Ettől természetesen a versenytársak is vérszemet kaptak, és erőteljes fejlesztések indultak a Twitter-szerű közösségi média platformokon. A Mastodon talán a legismertebb név, de sok más szolgáltatás is bejelentkezett az X helyére, például Jack Dorsey volt Twitter-vezér által indított Bluesky, illetve a Mark Zuckerberg projektje, az Instagram Threads. Kevésbé ismert nevek is megtalálhatók a versenytársak között, például a Post, a Substack Notes és a T2. 

Mastodon: egy decentralizált alternatíva

Az internetes közösségi életben egyre inkább előtérbe kerül a szabadság és az egyediség igénye. A Magyarországon magyar nyelven is elérhető Mastodon egy olyan platformot ígér, ahol több ezer kisebb közösség él egymás mellett, mindegyik a saját szabályaival és sajátosságaival.

A Mastodon egy úgynevezett összevont hálózat, másnéven fediverzum (federation universe, vagyis fediverse). Ez több ezer közösségi hálózatot jelent világszerte, melyeket a Mastodon technológiája köt össze – világít rá a The Guardian. A lap szerint az új platform egyre népszerűbb a Twitterrel szemben, és különösen azóta vándorolnak ide sokan, mióta Elon Musk átvette az irányítást az oldal felett. A legfrissebb adatok szerint a Mastodon 7.773.360 felhasználót számlál, amelyből hozzávetőleg egymillióan voltak aktívak az előző hónapban.

Amikor a felhasználó csatlakozik, kiválaszthat egy szervert, amely leginkább megfelel a stílusának és érdeklődésének vagy akár saját szervert is létrehozhat. A mikroblog platfrom különlegességei közé tartozik, hogy mindegyik szerver önkéntes finanszírozási modellben működik, ezért nincs szükség hirdetésekre a fenntartáshoz. A platformot böngészve számos céget fedezhetünk fel több ezres követői közösséggel, tehát marketingkommunikációra ez a felület is alkalmas. 

A regisztráció ingyenes, és a felhasználók egyedi azonosítókat kapnak, amelyek a szerver nevét is tartalmazzák. A posztok, vagyis a „tootok”, akár 500 karakter hosszúak lehetnek, szemben a Twitter 280 karakteres tweet limitjével, így a platformot használók több tartalmat oszthatnak meg egy-egy bejegyzésben. A Mastodonon a hitelesítés teljesen díjmentes, ezért a szolgáltatásért a Twitter már 8 dollárt kér a felhasználóitól.

Bár a Mastodon számos előnnyel rendelkezik, a platform még mindig kihívásokkal küzd, különösen a Twitterrel való integráció terén. Olyan szoftverek, mint a Twitodon, segíthetnek a két platform közötti átjárhatóságban, de ezek még nem tökéletesek.

Eugen Rochko, a Mastodon vezérigazgatója szerint a platform decentralizált és nyílt forráskódú jellege, illetve az ágazat ilyen irányba mozdulása új lehetőségeket teremt a közösségi média jövőjében. A Mastodon-vezér szerint platformja egy „jóindulatú diktatúrához” hasonlít, mivel a felhasználók nagyobb kontrollt kapnak a tartalmaik felett, szerverenként változnak a szabályok. Ebben segít, hogy nem egy vállalat vagy ember irányítja az egész platformot, mint a Twitter vagy a Meta esetében. Akinek nem tetszenek az adott szerver szabályai, az egyszerűen átvándorol egy másikra, és viszi magával a követőit. 

Nem lehet viszont elmenni amellett, hogy a Mastodon nem termel sok pénzt, ezt a vezérigazgató is elismerte, ezért egy olyan struktúra kiépítésén dolgozik, amely túlmutat egy maroknyi emberen. Részleteket azonban nem árult el.

Mark Zuckerberg is feltűrte az ingujját, itt a Threads

A Meta, a Facebook anyavállalata, kihasználva a Twitter iránti növekvő elégedetlenséget, 2023 júliusában elindította a Threads nevű közösségi média platformot. A Threads gyorsan népszerűvé vált, rövidesen több tízmillió új felhasználó regisztrált, bár a megtartásuk kihívást jelentett a vállalat számára. A platformnak 4 nap és 6 óra kellett ahhoz, hogy elérje a 100 millió felhasználót. A 100 millió felhasználó elérése óta eltelt 147 nap alatt a Threads csak további 41 millió felhasználóval bővült.

Decemberben Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója meglepetésszerűen bejelentette, hogy a cég teszteli az összevont hálózat lehetőségét, amely lehetővé tenné, hogy a felhasználók a fiókjaikat különböző platformokon használják, mint például a Mastodon és a Bluesky.

A Threads mostanra az Európai Unió 448 millió polgára számára is elérhető, így a magyarok is hozzáférnek, ráadásul az anyanyelvükön. A szolgáltatás kezdeti debütálása óta továbbfejlődött, és új funkciókkal bővült. A Threads sikere jelentős mértékben múlik azon, hogy képes-e megtartani az új felhasználókat, és hogy versenyképes marad-e a folyamatosan változó közösségi média piacon. 

Nagy mérföldkövet jelent a cég számára, hogy az unió piacára lépett, így most már nagyobb hangsúlyt fektet a digitális piaci törvényeknek való megfelelésre, beleértve a versenyfeltételek kiegyenlítését és a technológiai visszaélések visszaszorítását. A platformon szabadon böngészhetünk az alkalmazás letöltésével, amely a Play áruházban elérhető – ugyanakkor csak Instagram fiókkal tehetünk közzé bejegyzéseket. Pár egyszerű lépés után már a bejegyzések özönében találjuk magunkat, ahol egymást követik a természetes személyek és a vállalatok posztjai.

Bluesky: a közösségi média új korszakának hírnöke?

Jack Dorsey, a Twitter egykori vezérigazgatójának kedvenc projektjeként indult a Bluesky, egy decentralizált és meghívásos alapon működő platform. A közösségi oldal december végén választotta szimbólumának a kék pillangót, amelyről a cég vezérigazgatója, Jay Graber rántotta le a leplet és a következőket mondta:

„Könnyen bevésődik az emberek emlékezetébe, és a lehetőségek nyitott tárházát szimbolizálja: a Twitter madara kiszabadul a zárt platformból, hogy a Bluesky nyílt ökoszisztémájában repkedjen”. A projektről elmondta, hogy olyan mint egy pillangó, amelyik kibújik a bábjából, mi is kezdünk kinyílni”. A platformon található bejegyzések a kezdetektől fogva nyilvánosak a nyílt protokollon keresztül, decemberben pedig a mobilos alkalmazás is elkészült.

A projekt alapjául szolgáló szabványt AT protokollnak, vagyis atprotónak nevezték el, erre épült a Bluesky. A fejlesztők azonban nem akarnak itt megállni, távolabb látnak a Bluesky horizontján, ugyanis előrejelzésük szerint sok hasonló, atprotót használó alkalmazás szökik szárba hamarosan. Remélik, hogy a Bluesky, mint az első ilyen alkalmazás, katalizátora lesz az innovációnak, és megváltoztatja a közösségi média szektor képét.

A nyílt hálózat újdonsága, hogy bárki építhet rá, és testre szabhatja. Úgy térhetünk át más szerverekre, hogy maradunk ugyanabban a hálózatban, tehát nem veszítjük el az ismerőseinket. Ez ahhoz hasonló mint amikor mobiltelefon-szolgáltatót váltunk, de magunkkal vihetjük a telefonon tárolt kontaktokat, fotókat vagy üzeneteket. A cég szerint ez a protokoll garantálja, hogy nem veszik át milliárdos vállalkozók a platform felett az irányítást. A cég novemberben bejelentette, hogy átlépte a 2 millió felhasználót – mindössze két hónappal az 1 millió felhasználó ünneplése után.

(Borítókép: Getty Images.)

Címkék