New York-ban az élet sosem áll meg – tartja a mondás, a PepsiCo tulajdonában lévő Pure Leaf azonban elszánta magát, hogy néhány ember számára egy kicsit lelassítsa az időt.
A márkának már több kampánya is volt ismert emberekkel, mint például Martha Stewart, ezúttal viszont az átlagemberekhez szóltak, egy fontos témában, ami az offline időtöltésről és pihenésről szól.
New York-ban egy különleges italautomatát állított fel a Pure Leaf marketinges csapata, amely kijelzőjén keresztül teaszünetre invitálta a járókelőket. Első lépésként megkérte őket, hogy nyissák ki a képernyő mellett található kis dobozt, helyezzék mobiljukat a vezeték nélküli töltőre, majd csukják be az ajtaját. Ezt követően jött a megdöbbentő fordulat, a gép ugyanis 10 percre bezárta az ajtót, amit sehogy sem lehetett kinyitni. A döbbent járókelők további meglepetésére egy teát adott ki a gép, melyet egy árnyékos helyen elhelyezett fotelban lehetett elfogyasztani.
A kampány azzal a céllal indult, hogy felhívja a figyelmet: néha érdemes megállni a rohanó világban, és letenni a telefont, hogy egy kis minőségi énidőt töltsünk el, méghozzá offline.
Már majdnem kész voltam beperelni valakit, de egész kellemes volt a pihenő
– mondta az egyik járókelő a videó végén.
Csokiszünet
A KitKat is hasonló megoldásban gondolkodott Kanadában, válaszul arra, hogy a Gen Z tagjai a szabadidejükben szinte csak a telefonképernyőt bámulják. Erre találtak ki egy ötletes kampányt, amelynek lényege a képernyőidő visszaszorítása volt.
A KitKat kihívásában 500 résztvevő vehetett részt, feladatuk az volt, hogy egy hét leforgása alatt több százalékkal fogják vissza képernyőidejüket. Minden egyes százalékért cserében egy szelet ingyen KitKat csokit ajánlott fel a cég – házhoz kézbesítve –, így minden teljesített 4 százalék egy egész KitKat csokit jelentett.
A résztvevőknek Instagram-sztorikban kellett posztolniuk eredményeiket, megjelölve a KitKat kanadai profilját és az esemény hashtagjét.
A folyamatos görgetés és magas képernyőidő ellen a TikTok fejlesztői is felléptek: amellett, hogy az applikációba bekerült egy meditációs lehetőség, a fiatalok számára időkorlátok vezettek be.