Az új tanév kezdete előtt az Instagram és a TikTok is hasonlóan gondolkodott: a profilokban újabban feltüntethető, hogy melyik egyetemen tanulnak a felhasználók, megkönnyítve a diáktársak dolgát az ismerkedésben.
Az Instagram az amerikai profiloknál vezette be az új funkciót, ahol nem csak az egyetem, hanem a végzés éve is megadható, így könnyen megtalálhatóak az évfolyamtársak. A profilon lévő jelölésre kattintva pedig kiadja az app azokat a felhasználókat, akik szintén ugyanazt az egyetemet adták meg, sőt, évfolyam szerint szűrni is lehet.
A Meta új funkciója – amit először egy éve teszteltek – az amerikai piacon nem annyira ismeretlen, hiszen a Facebook megalkotásakor Mark Zuckerberg egyik alapötlete volt, hogy – többek közt – a Harvard diákjai könnyedén találkozzanak az interneten.
A TikTok is hasonlóan működik, ahol szintén az iskolai e-mail cím megadásával lehet igazolni azt, hogy tényleg az adott egyetem tanulója az illető.
Azonban annyi eltérés van az utóbbi platform esetében, hogy a UNiDAYS oldallal együttműködve, 6000 egyetem jeleníthető meg.
Nem szokatlan, hogy az egyes platformok egymástól inspirálódnak, hiszen az Instagram nemrég a Snapchat és az X ismert funkcióit is megkapta.