A Warner Bros. még tavaly októberben jelentette be, hogy a jeles alkalmat egész évben ünnepelni fogja, és ehhez együttműködések is kapcsolódnak.
Az első kiemelkedő együttműködés a LEGO révén egy Harry Potter-szett, amely az első film fontos karaktereit, tárgyait és jeleneteit mutatja be. A 66 990 forintba kerülő 1571 darabos készlet visszarepíti a felnőtteket gyermekkoruk azon szakaszába, amikor először látták a filmet.
Ráadásul nemcsak egy új kollekciót adtak ki, hanem a régebbi, talán sokak által már a padláson őrzött kollekciók is újra megjelennek majd a boltok polcain, amivel mindenkit visszarepítenek a 2000-es évekbe.
A kollaboráció rámutat, hogy évtizedek után is újabb reneszánszát élheti egy film, sorozat vagy könyv, amennyiben a rajongók vevők rá.
Idén a Pikachu például a harmincadik évordulóját ünnepli, aminek kapcsán már több együttműködést is bejelentettek. Tavaly pedig egy szintén világszerte ismert franchise ünnepelt kerek évfordulót, 20 éves volt a Star Wars harmadik része, A Sith-ek bosszúja.
A filmet – ahogyan a Harry Potterrel is történik – szintén újra elvitték a mozitermekbe, a rajongók legnagyobb örömére. Csak az Egyesült Államokban 2775 helyszínen lehetett megtekinteni a filmet, ami világszerte 42,2 millió dolláros bevételt generált – ezzel pedig az egyik legjobban teljesítő újrakiadás lett a filmtörténelemben.
Jól mutatja tehát a Star Wars példája, hogy évek múltán is mobilizálhatóak a rajongók egy újrakiadás esetében, amennyiben a brand továbbra is versenyképes. Érdemes azonban figyelembe venni azt is, hogy a Lucasfilm 2012-es eladása után több Star Wars tematikájú film, műsor és játék jelent meg, ami miatt a rajongók folyamatosan kapcsolódtak a brandhez – még akkor is, ha a legújabb trilógia kapcsán sok negatív kritika is található az interneten.
A Harry Potter esetében azért is időzíthették a sorozat megjelenését 2027-re, hogy az idei év során kihasználják még egyszer az eredeti filmek marketingerejét, ami generációkat képes megszólítani.
Az együttműködések miatt pedig újabb bevételeket generálhatnak, és akár azzal zárhatják az évet, hogy elkezdik felhívni a rajongók figyelmét – akár már a mozis vetítések végén – arra, hogy a jövő évben megjelenik a sorozat első évada.