A Happy, a flúgos golfos című filmet 1996-ban mutatták be. A dühös, de egyébként őstehetségnek számító golfosról szóló filmet sokan szerették – talán Adam Sandler egyik legismertebb szerepének is lehet nevezni –, mégis meglepő volt, hogy a Netflix 30 év után lecsapott a jogokra, hogy második részt készítsen a történethez.
Ügyesen lovagolták meg a hype-ot
A film körül nagy hype alakult ki, talán ezért is gondolta úgy a Subway, hogy jó ötlet lenne egyedi poharakat készíteni hozzá.
Ezzel a poszttal csak olajat öntöttek a tűzre: a gyűjthető poharakat sok rajongó szeretné megkaparintani, amire július 10. óta van lehetőség.
A poharak négy különböző karaktert ábrázolnak. Értelemszerűen Happy, a főszereplő az egyik, de saját poharat kapott Shooter, az első rész ügyes, ám igen arrogáns ellenfele, illetve Oscar, a caddie, vagyis golfütőket cipelő segéd, valamint Hal L., aki az első részben Happy nagymamájának átmeneti gondozója volt.
A Subway vásárlói mindössze plusz egy dolláros díjért szerezhetik meg a limitált poharak egyikét rendelésük mellé. A film július 25-én debütál az észak-amerikai mozikban, így több mint két héttel korábban lehet hozzájutni a relikviákhoz. A poharakat Kanada-szerte 3000-nél is több egységben lehet megszerezni, az akcióban résztvevő amerikai egységek mellett.
Gyakoriak a hasonló együttműködések
A Netflix a jelek szerint kedveli az ilyen típusú együttműködéseket, hiszen az Emily Párizsban kapcsán nemrég macaronokkal jelentkeztek a Lidl-lel összefogva. A keresztpromóció keretein belül az üzletlánc boltjaiban több francia édességet is forgalmaztak, mint például a tartalettes, a crème brûlée vagy a mini ecleir.
Erről a vonalról említést érdemel a Pepsi India ötlete is. Emlékezetes, hogy A nagy pénzrablás (eredeti címén: La Casa De Papel) nyomán aranyozott külsővel ellátott aludobozokat adtak ki, majd reklámfilmjükben a limitált szériájú italt a sorozatból ismerős széfbe helyezték.
2019-ben, amikor még a Stranger Things harmadik évadát promózták, a Coca-Cola is alkotott egy hasonlóképpen egyedi reklámot: a VHS korszak és a '80-as évek látványvilágának elemeit használták fel, hogy bemutassanak egy "új" ízt, amely eredetileg 1985-ben debütált.
Egyelőre nem tudni, hogy a streamingszolgáltató tervez-e bármilyen film vagy sorozat által inspirált ételt árulni a most épülő Netflix-házakban, de nem lenne meglepő, ha Bites névre keresztelt büféjükben ilyen termékek bukkannának fel.