Gyerekként mi szerettél volna lenni, ha nagy leszel?

Édesanyám szerint erre a kérdésre mindig azt válaszoltam, hogy apuka szeretnék lenni. De hogyha szakmát kellett mondanom, én valószínűleg kamionsofőr szerettem volna lenni, az akkor nagyon-nagyon menő dolognak tűnt. A kamion is nagyon tetszett, és az is, hogy lehet hosszan vezetni, meg egy nagyon nagy kormányt tekergetni. 

Miért választottad ezt a szakmát végül?

A szakma választott engem, nem tudatos döntések mentén kerültem a PR-be. Már egyetemet is kizárásos alapon választottam, mert csak azt tudtam, hogy mi nem akarok lenni. Az érettségi környékén inkább azt gondoltam, hogy vendéglátós leszek, de az akkori vendéglátóipari főiskola nem annyira tetszett, így kerültem a Corvinus-ra és lettem közgazdász.

Az első munkahelyemre egy junior PR-es állásba még az egyetem alatt kerültem, tulajdonképpen véletlenül. Ott el is dőlt, hogy nekem ez tetszik és való is.

Mi az, ami a mindennapi munkád során motivál?

Engem egy dolog motivál, az emberek, akikkel összesodor a munkám, azok a munkatársak, akikkel minden nap találkozom, azok az új arcok és partnerek, akikkel alkalmilag találkozom, vagy újonnan meg lehet ismerkedni. Ezzel nem tudok betelni és nem is szeretnék.

Hogyan látod az iparág jövőjét 20 év múlva?

A PR újradefiniálása feladatkörök és felelősség szintjén szerintem intenzíven zajlik. Én azt élem meg, hogy az intézmények vezetése - az én esetemben a vállalatmenedzsment - reagál arra, hogy a PR-nek sokkal nagyobb szerepe van a bizalomépítésben és a márka fejlesztésében, mint azt néhány éve vagy egy-két évtizede gondolták, és ez szerintem egy nagyon biztató irány. Az, hogy a technológiai fejlődés hogy fog hatni a mi munkánkra, azt nem tudom kiszámolni 10-20 évre. De azt gondolom, hogy a fiam lehet, hogy PR-es akar lenni, és én erről nem beszélem le, mert szerintem a szakmának van jövője. Kellenek olyan emberek, akik kíváncsiak más emberekre, akik bele akarnak helyezkedni az ügyfél, a munkatársak vagy a szabályozóhatóság helyzetébe, állapotába, hajlandók és képesek több stakeholder érdekeiben és értékeiben gondolkodni egyszerre. Szerintem erre nagy szükség lesz 10-20 év múlva is, és egyre kevesebben lesznek rá képesek.

Mit tanácsolnál azoknak, akik a szakmában szeretnének elhelyezkedni?

Azt tanácsolom, hogy építsenek őszinte személyes kapcsolatokat, és legyenek kíváncsiak másokra, szeressék az embereket. Aki nem szereti az embereket, vagy nem kíváncsi rájuk, annak ez a szakma nem való, őneki azt tanácsolom, hogy keressen más hivatást. És álljanak pozitívan a jövőhöz, ennek megfelelően folyamatosan fejlesszék magukat, és akkor minden rendben lesz.