Nem terméket és szolgáltatást kell eladni, hanem kapcsolatot teremteni, bizalmat és közösséget építeni a cégek és az emberek között az egyre népszerűbb videós tartalmakkal. Röviden összegezve, ez lesz a hatékony marketingstratégia 2025-ben, mely a cégeknek eredményt, az érdeklődőknek, ügyfeleknek pedig kellemes érzéseket és élményeket nyújt a Foxfilm szakértői szerint.
Az érzelmekre hatva lehet a közönséget elérni
Az összes világmárka elsősorban imázst épít, életérzést közvetít. Pozitív érzelmeket kelt maga iránt, szerethetővé teszi a márkát. A termék szinte másodlagos, nem a reklám a fontos. A sikeres vállalkozások nem közönséget gyűjtenek, hanem közösséget építenek, melynek tagjai kapcsolódhatnak a céghez. Ahhoz, hogy valakit bevonzzunk a közösségbe, el kell érni, hogy valami megérintse az embereket
– vélekedett Juhász Anna, a Foxfilm ügyvezetője.

Ha valaki elmesél egy történetet, akkor bizalmat épít a közösségével, kapcsolódási pontok alakulnak ki. Olyan apróság is sokat jelenthet, mint például, hogy egy ügyvezető szeret kerékpározni. Azok, akik szintén bringáznak, szimpatizálnak vele együtt a céggel is, még akkor is, ha éppen teljesen más a termék vagy a szolgáltatás, amit nyújt. Ha egy iroda kutyabarát, a gazdik közelebb érzik magukat a céghez. Ezek csak apró példák, hiszen sok-sok tényező szerepet játszik a bizalomépítésben
– tette hozzá Juhász Anna.
Nem mindegy, hogy milyen a megvalósítás
Ismerni kell a célközönséget, melyhez piackutatásra is szükség lehet, majd tudatosan meg kell tervezni a célokat és magát a filmet. Forgatókönyvet kell készíteni, kellenek megfelelő technikai eszközök – kamerák, lámpák –, olykor szereplőket is kell toborozni, olyanokat, akik hitelesen képviselik a vállalkozást, és vannak esetek, amikor forgatási helyszínt is keresni, bérelni kell. A történetnek itt még nincsen vége, hiszen az utómunkán is sok minden múlik.
A vágás nem csak azt jelenti, hogy egymás után berakunk részleteket. Kell, hogy a videónak legyen íve, ritmusa, csúcspontja, ami magával ragadja a nézőt
– magyarázta Koós Máté, a Foxfilm kreatív vezetője, aki több mint egy évtizede foglalkozik videózással, de még sosem érezte ennyire fontosnak a mozgóképek jelentőségét a marketingben.

A szakemberek arra is figyelnek, hogy a színekkel milyen hatást lehet elérni, még ha a nézők ezt nem is észlelik tudatosan.
Biztosan nem tűnik fel a nézőknek, hogy szinte az összes hollywoodi filmben, melyben gonosz szerepel, a feltűnése előtt méregzöldes színek jelennek meg. Ez hangolja az embereket a változásra
– emelte ki Koós Máté. Ugyanígy lehet játszani a színekkel, ha kedvező képet szeretnénk festeni, vagy fókuszálni a figyelmet, de ehhez lélektani ismeretekre is szükség van.
Át kell gondolni, hogy milyen platformra készül
Videó és videó között nagy különbség van. A néző figyelmét gyorsan felkeltő rövid videók, amik TikTokra, YouTube Shorts platformra, vagy a Metára (Facebookra) készülnek, egészen más stílust és más technikát igényelnek, mint a cégbemutató vagy imázsfilmek, amelyek weboldalon, konferenciákon vagy óriáskivetítőn jelennek meg. Érdemes lehet szakértő segítségével elemezni, hogy melyik hoz számára jobb eredményt.
A Foxfilm szakemberei által készült egy mindenki számára elérhető, ingyenesen letölthető tanulmány, melyben az aktuális trendekről lehet tájékozódni. Tapasztalataik szerint tavaly az egészségügyben és a szépségiparban tevékenykedő vállalkozások, valamint építőipari generálkivitelezők értek el kiemelkedő eredményeket videós tartalmakkal.
Azt tanácsolom, hogy ha valaki 700-800 ezer értékben hirdet a Facebookon vagy a Google-on, de nem elégedett az eredménnyel, gondolkozzon el azon, hogy professzionális filmje legyen
– mutatott rá Juhász Anna ügyvezető, aki szerint a gyártási költségek egy-három hónapon belül megtérülnek, és eredményt is hoznak. Hozzátette, hogy egy-egy imázsvideó akár több évig is meg tudja szólítani az embereket, másrészt az sem elhanyagolható tényező, hogy a videós tartalmakat szívesen továbbosztják az emberek, így azok a fizetett hirdetések mellett, az organikus terjedés miatt, még többekhez jutnak el.