Az Európai Bizottság felszólította a TikTok-ot, hogy változtassanak applikációjuk több részén is, mivel a jelenlegi működésük kényszeres viselkedéshez és függőséghez vezethet.

Az Európai Bizottság február 6-án azzal vádolta meg a TikTokot, hogy tudatosan úgy alkották meg az applikációjukat, hogy az addiktív legyen.

A bizottság több funkciót is felsorolt, amely meglátásuk szerint a felhasználók függőségét okozza. Ilyen például a végtelen görgetési lehetőség – vagyis, hogy az applikáció nem állítja meg a felhasználót –, valamint az, hogy görgetést követően automatikusan elindulnak a videók. Kifogásolták továbbá az ajánlórendszert, ami a felhasználó érdeklődési körei alapján javasol új tartalmakat.

Ezen felül kiemelték a push értesítéseket is, amelyek célja szintén az, hogy a felhasználókat minél több alkalommal csábítsa vissza a platformra.

Az Európai Bizottság szerint a TikTok nem mérte fel kellően a Digital Services Act névre hallgató szabályozást, és nem vette figyelembe, hogy fejlesztéseik miként hathatnak a felhasználók jóllétére. Mivel a TikTok folyamatosan görgethető, ezért a felhasználók belefeledkeznek abba, hogy mit is csinálnak – ami akár kényszeres viselkedéshez is vezethet. Kutatások szerint ez csökkentheti a felhasználók önkontrollját.

A hibák kiemelése mellett azt is elmondták, hogy mit várnak el a platformtól:

  • a végtelen görgetés megszüntetését;
  • a képernyőidő bekapcsolásának lehetőségét;
  • valamint az ajánlórendszer (vagyis az algoritmus) megváltoztatását.

A TikTok nem ért egyet az EB által állítottakkal, valamint szóvivőjük azt is elmondta, hogy minden erejükkel azon lesznek, hogy bizonyítsák: a bizottság tévesen ítéli meg az applikációjukat.

Bár a TikToknak van képernyőidőt limitáló és  szülői felügyelet funkciója is, a bizottság szerint ezek nem elegendőek ahhoz, hogy megakadályozzák a függőség kialakulását. Arra is kitértek, hogy ezek az eszközök könnyen kikerülhetőek, ugyanis a képernyőidőt magának a felhasználónak kell bekapcsolnia, és a szülői felügyelet esetében is magukon a szülőkön múlik a korlátozás bekapcsolása.

Az utóbbi hónapokban több közösségi oldal ellen is felszólaltak világszerte, így például Ausztrália mellett több országban is betiltották a tizenhat éven aluliaknak a Facebookot, Instagramot vagy TikTokot. Mindemellett a Snapchat is nemrégiben kötött megállapodást peren kívül, ahol szintén azzal vádolták az applikációt, hogy függőséget okoz. Ezekből az esetekből is az látszik, hogy egyre több ország ismeri fel, milyen veszélyeket rejtenek a közösségimédia-oldalak. Ugyanakkor éppen a kifogásolt funkciók adják az algoritmusok alapját, amelyek a felhasználói viselkedések és a megjelenő hirdetések ökoszisztémáját megteremtik. Nem meglepő tehát, ha a platformok tulajdonosai tiltakoznak a megszorítások ellen, hiszen hosszútávon az ehhez hasonló korlátozások komoly bevételkieséshez vezethetnek.